BRÉKING

A Williams tagadja, hogy megállapodtak volna Kubicával 2018-ra

A Williams Forma-1-es csapata tagadta, hogy már meg is köttetett volna a szerződés Robert Kubicával a 2018-as szezonra - ezek szerint nem lesz bejelentés az Abu Dhabi Nagydíj alatt.

Robert Kubica

Fotót készítette: Sutton Images

Kubica az előző hónapban kétszer is tesztelte a Williams 2014-es Forma-1-es autóját, hiszen a csapat Felipe Massa potenciális helyetteseként kipróbálta őt. 

A lengyel versenyző az Abu Dhabi GP utáni Pirelli teszten is autóba ülhet. 

Annak ellenére, hogy egyre több portálon jelenik meg, miszerint Kubica már biztos befutó a Williams második ülésére, a csapat állítása szerint még semmi sem dőlt el. 

"Bár a tárgyalások folynak Kubicával, még nem döntöttük el véglegesen, hogy ki kapja meg Massa helyét." - áll a Williams közleményében. 

"Akkor fogunk bejelentést tenni, amikor lesz mit bejelentenünk, de ezen a héten semmit sem tervezünk Abu Dhabiban."

Kubica szeptemberben került képbe a Williamsnél, amikor is hivatalossá vált, hogy a Renault végül Carlos Sainzot választotta. 

A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg szintén szerepet vállalt Kubica menedzsment csapatában, vagyis a német is azon dolgozik, hogy a 2011-ben súlyos ralibalesetet szenvedő lengyel visszatérhessen a Forma-1 rajtrácsára. 

Kubica korábban már visszatért a ralizáshoz, mielőtt a sportautókkal próbálkozott volna, majd ezt követték az együléses autók tesztjei - ekkor kezdték el kielemezni, hogy képes lehet-e a Forma-1-es visszatérésre. 

A lengyel versenyző mellett azonban a jelöltek között ott van még a Williams tesztversenyzője, Paul di Resta, a sauberos Pascal Wehrlein és a Toro Rossótól menesztett Daniil Kvyat is. Egyelőre úgy tudni, a jelen állás szerint Kubica az elsőszámú opció. 

Massa is egy lehetőség lehetett volna, csakhogy a brazil időközben bejelentette a visszavonulását, amikor egyértelművé vált, hogy a Williams nem tud garantálni egy ülést a számára 2018-ban. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nincs dobogón a Ferrari a legjobb bokszkiállások összevetésében
Következő cikk Magnussen: Nevetséges, hogy engem tartanak az F1 rosszfiújának

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország