BRÉKING

A Williams "szuperereje": egy dollárból többet hoznak ki, mint bárki más a Forma-1-ben!

A Williams azon van, hogy ne kövesse el azokat a hibákat, amiket számos riválisa már elkövetett: azaz a költségvetésük kontrollálhatatlanná vált, miközben a Forma-1-es mezőny élére akartak kerülni.

A grove-i csapat kiadta a fél éves pénzügyi eredményeit, amiből kiderül, hogy a a tavalyi 19.8 millió fontos vesztesége idén 2.5 millió fontra csökkent.

Ahhoz, hogy a britek csökkenteni tudják a veszteségeiket nagyban hozzájárult, hogy az adósságaikat először 26 millió fontról 19 millió fontra csökkentették, illetve a szponzorációból, és a kereskedelmi jogdíjakból is több folyt be a kasszába.

A Williams tisztában van vele, hogy kemény lesz olyan riválisok ellen versenyezni a mezőny élén, akik sokkal nagyobb büdzséből gazdálkodhatnak – mint a Mercedes, a Ferrari vagy a Red Bull, de a britek ennek ellenére is azt tartják szem előtt, hogy a csapat pénzügyileg rendben legyen.

A Williams ügyvezető igazgatója, Mike O’Driscoll a következőt mondta a Motorsport.com-nak: „Szerintem az első féléves adatokkal bebizonyítottuk, hogy nem szálltunk el.”

„A tavalyi harmadik konstruktőri hely azt mutatja, hogy nem szántunk rá még 20-30%-kal többet, amennyi szerintünk a P2-höz vagy a P1-hez kellene. Rendkívüli felszerelésünk van a Williamsnél, nagyszerű eszközök, illetve Frank (Williams) és Patrick (Head) öröksége, ami egy nagyon erős alapot jelent.”

„Igazán sokat gondolok az embereinkre is, illetve az egyszerű menedzsment struktúránkra a vállalton belül. Sok időt töltöttünk még korábban azzal, hogy a megfelelő emberek a megfelelő helyre kerüljenek, és így nagyszerű tehetségeket tudhatunk a csapatunkban – ennek az eredményét élvezzük most.”

„Nem áll szándékunkban túlköltekezni vagy elszállni. A Williamsnek komoly múltja van, ami alatt már láttuk, hogy sokszor erőn felül teljesített, és sokkal többet hozott ki egy dollárból, mint bármelyik másik csapat.”

//

Úgy tűnik Ecclestone mindent megtehet a Forma-1-ben... fotó:dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club

Posted by www.f1-live.hu on Friday, September 4, 2015

Az ígéretes eredmények ellenére - amik komoly ellentétben állnak a 2014-es 42.5 millió fontos veszteséggel - a csapat tudja, hogy még mindig komoly kihívások elé néz.

„Még mindig az átalakítás folyamatában vagyunk, amit 2012-ben kezdtünk.” – tette hozzá O’Driscoll – „A szezon második fele komoly kihívásokat tartogat. Versenyképesnek kell maradnunk, és meg kell próbálnunk a mezőny elején harcolni, majd ezt követően továbbra is minden fronton nyomást kell tartanunk. Nem gondoljuk, hogy a költségeink sokkal nőnének, és ettől lesz olyan kemény a szezon második fele.”

„Továbbra is túl akarunk teljesíteni, de ez a múltban is mindig így volt. Nem gondolom, hogy a büdzsé egyenesen arányos a teljesítménnyel. Nem hiszem, hogy csak pénzzel elérnénk az élre.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton fénysebességű idővel nyerte meg az első edzést Monzában Rosberg és Vettel előtt! Dupla KO a McLarennél!
Következő cikk Ecclestone: Előbb vagy utóbb Vettel világbajnok lesz a Ferrarival! Ez nem kérdés!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország