BRÉKING

A Williams sohasem szabotálja az autókat: a csapatfőnök és Bottas sem tud babrálásról

Claire Williams és Valtteri Bottas sem tud olyan jelenségről, mint amiről Pastor Maldonado számolt be az időmérő alatt. A Williams csapatfőnöke megérti a versenyző kirohanását, de zárt ajtók mögött nem ilyen a hangulat.

Maldonado még az időmérő alatt fakadt ki, és állt elő a meglepő kijelentéssel, miszerint játszanak az autójával a garázsban, és ezért nem tud teljesíteni. Bottas ma ismét gyorsabb volt nála, ráadásul nem kicsit. A finn bejutott a Q3-ba, és végül a 9. lett.

„A Q1 és a Q2 is nagyon jó volt. Nagyon versenyképesek vagyunk”- kezdte Bottas. „A Q3-ban érzéseim szerint még benne volt 1-2 tized – ennyivel jobb lehettem volna. Ez sohasem jó, de egy esélyed van – tanulni fogok belőle. Sikerült sokat fejlődni a gumikezelésben az időmérő és az edzés között. Szerintem ma ez volt a kulcs”- mondta a finn.

Mi a véleménye arról, hogy Maldonado előállt a szabotálásos történettel? Bottas semmilyen kivételezésről sem tud. „Nem, nem tudok ilyenről. Minden ugyanolyan; az autó, minden. Én csak a legjobbat próbálom nyújtani itt a csapatnak. Ennyi.”

A csapatfőnök a Sky Sportsnak elmondta, a Williamsnél sohasem babráltak az autókkal, nem favorizálták az egyik versenyzőt a másikkal szemben.

„Szerintem az időmérőn mindig is nagy az adrenalin, a versenyzők fel vannak pörögve. Nem lepett meg ez”- utalt a venezuelai kijelentésére. Claire Williams. „Az emberek mondanak ilyesmiket az ilyen helyzetek után. Vissza kell mennünk, látnunk, mi történt mérnöki szempontból. A Williamsnél még sohasem tettek ilyesmit – és az én tapasztalataimban sem fordult elő ilyesmi.”

A vezető elmondta, csapaton belül nem olyan a hangulat, mint ahogy az kifele lejön, és Maldonado sem agresszív vagy dühös.

„Nem, én nem látom így. Ha zárt ajtók mögött vagyunk, akkor nem ilyen indulatos, nincs ilyen hangulat a csapatban. Mint mondtam, az időmérő után az érzelmek elragadják az embereket. De ez rendben van. Én nem látok semmi problémát. Pastor maga döntött úgy, hogy elhagyja a csapatot, és ez teljesen rendben van. A versenyzők olykor csinálnak ilyesmit, de a Forma-1 már csak ilyen, rendben van.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel nyerte az időmérőt Amerikában! Maldonado nekiment a csapatának
Következő cikk Andretti: Alonso minden idők egyik legjobbja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország