A Williams sejtette, hogy gond lehet a gumikkal

A Williamsnek nem volt kiemelkedő hétvégéje a katari, de még jónak sem igazán lehet mondani, a végkifejlet pedig egyenesen siralmas lett. Mindkét pilótájuk defektet kapott ugyanis a futam utolsó részében.

George Russell, Williams FW43B

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

George Russell még egy kerékcserére vissza tudott jönni a bokszba és befejezte a viadalt, Nicholas Latifi azonban kénytelen volt feladni, mivel őt a lehető legrosszabb helyen érte a bal első gumi meghibásodása.

A futamon rajtuk kívül még Valtteri Bottas és mint később kiderült, Lando Norris is hasonlóan járt, tehát összesen négyen kaptak defektet, melynek előzetesen nem volt semmilyen jele, vélekedtek az érintettek.

Még több F1 hír:

Így volt ezzel Russell is, de elmondta, hogy a Williams még a verseny előtt észrevette, hogy gond lehet a bal elsőkkel, ha túlságosan is keményen nyomják rajtuk. „Nem volt figyelmeztető jel, de valamilyen szinten számítottunk erre a futamot megelőzően” – nyilatkozta a brit.

„Igazából csak az abroncs külső fala volt a limitáló tényező, olyan 10 centiméter, ez pedig egyszerűen elengedett, ha nagyon nyomtuk rajta. Ennek oka, hogy ma nem volt meg a tempónk. A nagysebességű kanyarokban, ahol menedzselni kéne a gumikat, már mögöttem voltak a többiek, ezért nem engedhettem ki.”

Russell még hozzátette: „Ezek a Forma–1-es autók olyan gyorsak, a gumik pedig kopnak. Azokban a jobbos kanyarokban hetedikben mész végig, nem tudom mekkora a pontos sebesség, olyan 270-280 km/h, szóval ez várható.”

 

Csapattársa, Latifi, aki az utolsó kanyarban kapta a defektet, ezért egy teljes kört kellett volna megtennie vele, hogy visszaérjen a bokszba, szintén arról beszélt, hogy „eléggé meglepő” volt számára a hiba, mert még „jónak érezte” a gumikat.

„Amikor mondták, hogy mi történt George-dzsal, én úgy voltam vele, hogy oké, az enyémek még jónak érződnek, nem is érzem, hogy gondot okozhatna a bal első. Inkább a bal hátsót gondoltam limitálónak, és arra jobban is figyeltem. Az utolsó körökben persze mindent beleadtam, hogy magam mögött tartsam az Alfákat.”

„Szerintem nem volt mit veszítenünk a stratégiával, főleg úgy, hogy jöttek mögöttünk. Ellenük versenyeztünk, és nem akartam utat engedni nekik” – magyarázta a kanadai, aki végül inkább leparkolta az autóját az egyik megnyitáshoz, ami egy virutális biztonsági autós fázist idézett elő, amely talán megmentette Fernando Alonso harmadik helyét, aki szintén egy kiállást vitt véghez.

Norris nem szabadna ilyen defekteknek történniük

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: Szerencsénk volt Norris defektjével...
Következő cikk Wolff: az interlagosi büntetés előhozta Hamilton „szupererejét”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország