A Williams pilótái szerint egy kis lépést tettek előre

Az eddigi egyetlen pont nélkül álló csapat versenyzői eddig úgy néz ki, Kanadában is az utolsó helyeket fogják elosztani egymás között, azonban az erre a futamra hozott új felfüggesztések rendben teszik a dolgukat.

George Russell, Williams Racing FW42

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Williams csapata már a monacoi futam után nem sokkal jelentette, hogy érkezni fognak a fejlesztések az autóhoz, melyekkel a középmezőnytől való lemaradásukat szeretnék csökkenteni. Ennek első elemeként Kanadában új felfüggesztésekkel szerelték fel versenygépüket. A pénteki gyakorlások alapján ez nem feltétlenül váltotta meg a világot: a világoskékek továbbra is a mezőny végén kullognak. Újoncuk, George Russell azonban úgy gondolja, ez nem feltétlenül katasztrófa:

„Szerintem úgy működött, ahogy kellett neki. Egy kis lépés, de legalább a jó irányba. Tudtuk, hogy ez egy kemény pálya lesz nekünk, a kocsinak nem nagyon tetszik, ha dobálja a rázókő, mint Ausztráliában, plusz a légellenállással is bajlódunk, szóval például az utolsó kanyarban rengeteg lendületet vesztünk. De mondom, semmi olyan nincs, amire ne számítottunk volna. Az új felfüggesztésekkel a terv az volt, hogy stabilabbak legyünk a kanyarokban, ami szerintem sikerült. Nem oldotta meg a problémáinkat, de jó felé haladunk. Kicsit még mindig trükkös vezetni az autót, szóval még nem merem teljes magabiztossággal odatenni a fal mellé, de mindennek eljön majd a maga ideje.”

Még több F1 hír:

Kubica, aki ma csak a második gyakorláson vett részt – az elsőn a kanadai tartalékpilóta, Nicholas Latifi helyettesítette – továbbra is a követési távolságot betartva igyekszik csapattársa nyomában. A lengyelek hosszú kihagyás után visszatérő pilótája hasonlóképpen vélekedik az új elemekről, mint Russell:

„Teszi a dolgát. Nem nagyon akarok messzemenő következtetéseket levonni, mert ez egy merőben más pálya, mint Monaco volt, de kicsit tényleg könnyebbnek tűnik a vezetés, úgyhogy szerintem pozitívan értékelhetjük a fejlesztést. Óvatosan bánnék az olyan kijelentésekkel, hogy nagy ugrásokkal haladnánk előre, nagyon nehéz számszerűsíteni a pálya állapota miatt, hogy mégis mennyi az, amivel fejlődtünk, de érzés alapján tényleg úgy tűnik, hogy jól működik. Remélhetőleg holnap már jobb körülmények lesznek, és még jobban ki fogjuk tudni használni az új felfüggesztés nyújtotta előnyöket.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: "Továbbra is a Mercedes a legerősebb"
Következő cikk Ricciardo és Hülkenberg is elégedett a Renault-val: irány a Q3?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország