A Williams nem tudja, hogy mi lesz a szponzori hátterével

Sir Frank Williams csapata nagyon nagy bajban találhatja magát, ha a 2019-es autó nem lesz sokkal versenyképesebb az ideinél.

Williams nose

Fotót készítette: Alex Galli

Lance Stroll, Williams FW41
Lance Stroll, Williams FW41
Lance Stroll, Williams FW41
Sergey Sirotkin, Williams FW41
Sergey Sirotkin, Williams FW41

Minden kétséget kizáróan a Williams mutatta a legnagyobb mélyrepülést a Forma-1-ben. A britek, akik nemrég még a negyedik helyért harcolhattak a konstruktőri bajnokságban, 2018-ra a rajtrács végére zuhantak vissza.

Lance Stroll szerződtetése és Felipe Massa elküldése egy igencsak erős jel volt arra, hogy Grove-ban komoly anyagi gondok vannak. Most, hogy a kanadai milliárdos megvásárolta a Force Indiát, és minden bizonnyal a fiát is viszi magával, a Williams nagyobb bajba is kerülhet.

Még több F1 hír:

Stroll a legendás csapatot is megvásárolta volna, de még csak részvényeket sem vehetett, ellenben a Force Indiánál, ahol sokkal erősebbek az alapok. Időközben a Williams főtámogatója, a Martini is dugó kihúzása mellett döntött, ami újabb nagyobb anyagi kiesést jelent a szebb napokat is megélt csapat számára.

Claire Williams erről is beszélt a Speed Week lap kérdésére.

„Az ezzel kapcsolatos bejelentés már az előző évben megtörtént, így régóta készen állunk erre. Intenzív tárgyalásokat folytatunk, de nem világos, hogy lesz-e főtámogatónk vagy a több partnert jelenti majd a megoldást. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a finanszírozás rendben lesz.”

A Williams számára a költségvetési sapka minél hamarabbi bevezetése jelentheti a kulcsot a megmeneküléshez.

„Mindig is a költségvetési sapka bevezetését kezdeményeztük. Most már úton van. A Forma-1 menedzsmentje 2020-ra időzítette a terv megvalósításának első lépcsőjét, ami 2023-ig teljes mértékben meg is fog valósulni. Ezzel a kisebb csapatoknak közelebb kell majd kerülniük a top-istállókhoz, miközben versenyképesebbé válik a mezőny. Ez nemcsak a Williamsről szól, hanem a sportról és annak a jövőjéről.”

A sok negatív kritika ellenére Williams nem hajlandó elfogadni azt, hogy nincs igazi jövőjük az F1-ben.

„Ez az év részben a 2019-es szezonról is szól, annak felkészüléséről. Noha az emberek ezt nem látják, de kemény munka zajlik odahaza a gyárban. Keményen dolgozunk azért, hogy jó formában legyünk jövőre. Óvatosan optimista vagyok ezzel kapcsolatban, de 2019 egy másik történet lehet számunkra. Az azonban nem működik, hogy a csapat néhány nap alatt az utolsó helyről feljebb lépjen. Ez több időt vesz igénybe, mint amennyit mindannyian kívánunk magunknak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams szerint hamarosan eljöhet Kubica ideje
Következő cikk Sainz szerint jövőre egy rendkívül erős Renault-motorral fog versenyezni a McLarennél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország