BRÉKING

A Williams nem fog unatkozni a télen, ha utol akarja érni a Mercedes és a Ferrari kettősét!

Claire Williams nagyon örült neki, hogy a Williams bebiztosította a harmadik helyét a konstruktőri bajnokságban, de azt is elismerte, hogy a csapatnak minden területen fejlődnie kell, ha kihívást akar jelenteni a Forma-1-es riválisainak – a Mercedesnek és a Ferrarinak.

Valtteri Bottas ötödik helye a Brazil Nagydíjon már zsinórban másodszor bebiztosította a Williamsnek a harmadik helyet a konstruktőri bajnokságban, ugyanis a Red Bull egy futam alatt már nem tudja behozni a briteket.

2014-ben hihetetlen eufória övezte a csapat harmadik helyét a bajnokságban, ugyanis egy évvel azelőtt kilencedikek lettek. Idén már nem volt akkora az öröm, mert azt remélték, hogy közelebb kerülhetnek az élen állókhoz.

„Kicsit más érzéseink vannak, mint tavaly, de nagyszerű.” – mondta a Williams helyettes csapatfőnöke az Autosportnak.

„Nagyszerű a csapatnak, hogy harmadikok vagyunk, mindenki olyan sok energiát tett bele ebbe, és nagyon pozitív, hogy bebiztosítottuk ezt a helyet.”

„Azonban ha előretekintünk a jövő évre, akkor egyértelmű, hogy sok munka áll előttünk, ha el akarjuk érni a célunkat.”

A szezon folyamán a Williams általában a harmadik erőt képviselte a mezőnyben, azonban a csapat néhány versenyen komolyan szenvedett, különösen a kiállásokkal.

Ahhoz, hogy a grove-i istálló megtegye a következő lépést és következetesebben harcolhasson az élen, a csapatnak még sokat kell fejlődnie.

„Szerintem az egész csapaton dolgoznunk kell. Vannak területek a pályán zajló folyamatokat illetően, amikről tudjuk, hogy kicsit jobban is mehetnének, és jó munkát kell végeznünk a szélcsatornában, illetve minden más területen is.”

„Ha változtatni akarsz, és előre akarsz lépni, akkor tenned kell érte, és minden lehetséges területet meg kell vizsgálnod a csapaton belül, hogy ezt elérd.”

//

Lehet nem is baj... a folytatásból majd kiderül! fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club

Posted by www.f1-live.hu on Monday, November 16, 2015

Bottas és Massa is következetesen teljesített a szezon során – és a Williams hisz benne, hogy ez elengedhetetlen tényező a sikerhez.

„Fantasztikusak voltak. Szerintem sem Valtterit, sem Felipét nem hibáztathatod idén. Mindent megtettek a csapatért, szóval alig várjuk a következő évet, hogy meglássuk mire képesek.”

A Williams elég hamar átcsoportosította az erőforrásait a 2016-os autóra, és úgy tudni, hogy az FW37-re utoljára a Szingapúri Nagydíjon, azaz szeptemberben kerültek fel új alkatrészek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault hamarosan fontos döntéseket fog hozni a Forma-1-ben: drasztikus lépések lehetnek
Következő cikk Räikkönen: Jó Verstappennek, hogy többeket is megelőzött!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország