A Williams megtartja női versenyzőjét

A korábbi W Series bajnok Jamie Chadwick továbbra is a Williams kötelékében marad. A csapat fejlesztő versenyzőjeként dolgozó női pilóta immár sorozatban harmadik szezonjában fogja segíteni a grove-i istállót.

A Williams megtartja női versenyzőjét

A fiatal brit versenyzőnő, Jamie Chadwick 2019-ben csatlakozott a Williamshez. Az azóta eltelt időben nagyrészt szimulátor munkával, és a gyárban végzett tevékenységével vette ki a részét a csapat segítéséből.

Chadwick idén ismét rajthoz áll a nők számára létrehozott sorozatban, a W Seriesben is. A kategória 2020-as szezonja a koronavírus miatt teljesen törlésre került. 

Még több F1 hír:

„Minden pillanatát élveztem a Williamsnél töltött időmnek. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy fejlesztő versenyzőként továbbra is együtt dolgozhatok a csapattal.”

„Úgy érzem, folyamatosan fejlődök versenyzőként. Leírhatatlanul értékes az az idő, amit a szimulátorban tölthetek. Alig várom, hogy idén ismét elmerüljek a munkában.”

A Williams tavaly jelentős változáson ment keresztül, miután a csapatot felvásárolta a Dorilton Capital. Az új csapatfőnök, Simon Roberts azonban elmondta, Chadwick megtartása nem volt kérdés.

„Nem pusztán egy kiváló női nagykövete a sportnak, hanem rendkívül értékes munkát végez a szimulátorban is” – mondta Roberts.

„Jamie elkötelezettsége, a határainak feszegetése olyan tulajdonságok, amiket a Williams nagyra értékel. Örülünk, hogy Jamie idén is csapatunk tagja lesz.”

A W Series bajnoki címének elhódítása mellett Chadwick 2015-ben megnyerte a brit GT4 bajnoki címét, 2018-ban pedig brit F3-as futamgyőzelmet is szerzett. A 2018/19-es szezonban az MRF Winter Series sorozatot is az élen zárta.

Chadwick 2021-ben az idén debütáló Extreme E sorozatban is versenyezni fog, ahol a Veloce Racing színeiben indul majd.

Grosjean elmondta, miben hasonlít és miben különbözik az F1 és az IndyCar vezetéstechnikai szempontból 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Lehet Fernando Alonso az idei év szenzációja? – „Álmaidban!”
Előző cikk

Lehet Fernando Alonso az idei év szenzációja? – „Álmaidban!”

Következő cikk

Stroll: Vettel olyan gyors lesz, mint volt!

Stroll: Vettel olyan gyors lesz, mint volt!
Hozzászólások betöltése