A Williams mégsem csatlakozik a Ferrarihoz és a Renault-hoz

megosztás
hozzászólás
A Williams mégsem csatlakozik a Ferrarihoz és a Renault-hoz
Szerző:

Bár arra lehetett számítani, hogy a Ferrari és a Renault után a Williams is beadja a hivatalos fellebbezését az FIA Racing Pointtal kapcsolatos döntése ellen, ez mégsem így történt – a csapat egy közleményben magyarázta el, hogy miért.

Múlt hét pénteken érkezett meg az ítélet a Racing Point ügyében: az FIA a konstruktőri pontversenyben 15 pontot vett el a silverstone-i bázisú alakulattól, emellett 400 ezer eurós büntetést határoztak meg, mivel illegálisnak minősítették a hátsó fékhűtőik tervezési folyamatát.

A Racing Point korábban a Mercedestől vásárolta a fékhűtőket, időközben azonban a listázott alkatrészek közé került a fékhűtő. Az ítélethez hozzátartozott az is, hogy a Racing Point a szezon további részében is használhatja a jelenlegi fékhűtőjét, ennek pedig számos csapat nem örül, hiszen szerintük túl elnéző ítélet született.

Még több F1 hír:

A Williams, a McLaren, a Renault és a Ferrari értesítette az FIA-t a fellebbezési szándékáról, az FIA pedig 96 órát adott a fellebbezés benyújtására. A Racing Point is szeretne fellebbezni, hogy tisztázza a nevét, és hogy harcoljon a szankciók ellen.

A Ferrari és a Renault még csütörtök este megerősítette, hogy fellebbeznek, azonban a McLaren visszalépett. Most pedig a Williams is bejelentette, hogy nem nyújtanak be hivatalos fellebbezést.

„Alapos megfontolást követően a Williams úgy döntött, hogy nem nyújt be hivatalos fellebbezést.” – kezdődik a csapat közleménye.

George Russell, Williams FW43, Nicholas Latifi, Williams FW43

George Russell, Williams FW43, Nicholas Latifi, Williams FW43

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Úgy hisszük, hogy az FIA döntése, miszerint betiltják az átfogó autómásolást 2021-től, választ ad a legnagyobb aggályunkra, és megerősíti a sporton belüli konstruktőrök szerepét és felelősségét, ami alapvető fontosságú a Forma-1 DNS-ének és a Williams alapelveinek szempontjából.”

Az FIA már korábban megerősítette, hogy a 2021-es idényre változtatni fog a szabályain, hogy ne lehessenek „másolt tervezésű” autók.

A 2020-as Spanyol Nagydíj menetrendje…


Charles Leclerc ugyan ezúttal nem nyert virtuális versenyt, remek tapasztalatokkal gazdagodott, és volt egy nagyon látványos borulása is, ami után rögtön padló gázon ment tovább a World RX Esports versenyén.

Íme a 2020-as Spanyol Nagydíj menetrendje!

Előző cikk

Íme a 2020-as Spanyol Nagydíj menetrendje!

Következő cikk

Továbbra is kérdéses a Vietnami Nagydíj megrendezése, ez a két pálya esélyes a helyére

Továbbra is kérdéses a Vietnami Nagydíj megrendezése, ez a két pálya esélyes a helyére
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Ferrari , Renault F1 Team , Williams , Racing Point
Szerző Motorsport Hungary