A Williams még lassabb Monacóban, mint amire számítottak

A Williams két pilótája, Robert Kubica és George Russell is panaszkodott az autóra a két szabadedzést követően, az újonc brit azt mondta, még rosszabb is a helyzet, mint amire számítottak.

Robert Kubica, Williams Racing

Robert Kubica, Williams Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Robert Kubica a második szabadedzésen 4 másodperccel maradt el a leggyorsabb körtől, míg csapattársától, George Russelltől 1 tizedmásodpercet kapott. Az egyszeres futamgyőztes F1-es karrierje első részében kétszer is dobogóra tudott állni a hercegségben, ezúttal pedig a legfőbb pozitívumot az jelentette számára, hogy az első körei nem sikerültek rosszul, annak ellenére, hogy 9 éven keresztül nem vezetett a pályán.

„A tapadás hiánya és az általános leszorítóerővel való szenvedésünk miatt az autónk szempontjából nem a monacói a legjobb pálya. Sajnos érzésre sem jó a dolog, amire számítani lehetett. Persze reménykedünk a pozitív meglepetésben, de nincsenek csodák.”

Még több F1 hír:

„Amikor nincs elég tapadásod, akkor nagyon nehéz nyomni az autónak, ez pedig Monacóban hatványozottan így van. Nincs elég önbizalmad ahhoz, hogy igazán nyomd.”

Kubica csapattársa, George Russell arról beszélt, hogy még lassabbak, mint amire számítottak. Barcelonában még pozitív meglepetés volt a Williams teljesítménye, hiszen idén ott voltak a legközelebb a mezőny további részéhez.

„Monacóban önbizalomra és konzisztens autóra van szükséged, jelenleg pedig nálunk ez hiányzik, de nem vagyok meglepve. A célunk az, hogy a legjobbat hozzuk ki ebből a rossz helyzetből.”

A 21 éves brit hozzátette, hogy a szokásosnál is gyengébb tempó csak egyszeri kilengés, és a barcelonai pályán mutatott teljesítményük relevánsabb a jelenleginél.

„A monacói egy nagyon különleges aszfaltcsík, és ha vissza is lépünk egyet, nem leszünk túlságosan csalódottak, mivel az év további részében ez nem releváns. A barcelonai sokkal reprezentatívabb pálya ilyen szempontból, szóval ez nem igazán vet minket vissza.” – magyarázta Russell.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris szerint Monaco gyors, kemény, trükkös
Következő cikk Ricciardo szerint hála a szabadnapnak ennél csak jobb jöhet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország