A Williams még csak próbálja megérteni, hogy működik az FW42

A Williams újonc versenyzője, George Russell 119 kört tett meg a barcelonai tesztek második hetének első napján, ami a kilencedik helyre volt elég, közel két másodperces lemaradással a nap legjobbjához, a mclarenes Lando Norrishoz képest.

George Russell, Williams FW42

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

George Russell a barcelonai teszt második hetének első napján azonnal 119 körrel nyitott, mely egy komoly előrelépés a múlt héthez képest, amikor is a Williams FW42 csak 2,5 napos késéssel, szerda délután gurulhatott először pályára. Csak ma 31 körrel többet tettek meg, mint a múlt hét másfél tesztnapja alatt.

"A mai egy megfelelő napnak érződik, és nagyszerű, hogy jó néhány kört megtehettünk. Megértettük, hogy megy a kocsi alacsony/magas üzemanyagszinttel, hogyan viselkedik, és mindez nagyszerű visszajelzés a hétvége szempontjából." 

További híreink:

"Nyilvánvalóan ezzel nem hoztuk be a múlt hetet, hiszen a többiek már mind az egyensúlyt finomhangolják, míg mi még csak próbáljuk megérteni az autót. Mindenesetre úgy érzem, jól állunk. Az autó jelenleg nincs tökéletes tartományban, de úgy érződik, hogy megvan benne a potenciál. Még három nap áll előttünk, hogy mindent megtegyünk."

"Ma nem szembesültünk semmilyen problémával sem, és sikerült teljesítenünk a tesztprogramunkat is. Azt nem tudom, mennyi extra feladat maradt, de talán a múlt hét 95%-ánál járunk."

"Az utóbbi napok után a mai nap egy hatalmas megkönnyebbülés. Olyan sokat tanultunk az autóról, hogy ezzel már nekivághatunk a következő napoknak."

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A kétszer is megállt McLaren volt a leggyorsabb Barcelonában az ötödik tesztnapon a Red Bull előtt
Következő cikk A Renault-nak és a Toro Rossónak is megtetszett a Mercedes nyúlványa

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország