BRÉKING

A Williams második-harmadik erő lesz: Massa fejlődésre számít, még Magyarországon is

Az FW36 jobban teljesít a gyors pályákon, de a fejlesztések szinte kivétel nélkül beválnak, így Felipe Massa abban bízik, a Hungaroringen sem maradnak alul. A Williams versenyzője optimistán várja a folytatást a keddi tesztnap után.

Massát továbbra is kíséri a pechszéria, miközben csapattársa két dobogót szerzett egymás után. A felemás kép nem keseríti el, sőt: buzdítja, mit lehet kihozni a gépből.

"Az autó nagyon versenyképes volt a futamon"- kezdte Massa kedd este Silverstone-ban. "Az időmérőn nem tudtuk annyira tartani a lépést, mivel változtattunk az autón, ami végül rossznak bizonyult. Utána ismét visszaálltunk arra az autóra, amivel Ausztriában rendelkeztünk, és versenyképes volt a futamon"- foglalta össze a brazil.

Számára nem sikerült valami fényesen a 200. nagydíja, de a Williams végül jól jött ki a hazai hétvégéből, köszönhetően Bottas második helyének. "Nagyon pozitív eredmény volt a csapatnak, és remélem, Németországban ismét a második leggyorsabb csapat tudunk lenni. Nagyon fontos lenne, hogy pontokat hozzunk ott, mert ezzel be tudnánk szállni a konstruktőri harmadik helyért folytatott harcba."

//

Post by www.f1-live.hu.

A német pályának sokkal jobban kellene feküdnie, mint az utána következő Hungaroringnek, így tényleg fontos lenne a jó szereplés. "A német pálya hasonlít Silverstone-ra és még inkább Kanadára; Magyarország más. Ott sokkal kevésbé számít a motor, sok a kanyar, melyekben szükség van a jó leszorítóerőre. Az autó talán versenyképesebb lehet Németországban, mint Magyarországon, de az új alkatrészeknek javítania kéne az autón olyan pályán is, mint a magyar. Tehát abban reménykedek, hogy az autó mostantól mindenhol versenyképes tud lenni."

Tegnap 42 kört tett meg és az élen zárta az első tesztnapot. Nemcsak ez, hanem az egész szezon során tapasztalt fejlődés bizalommal tölti el.

"Szerintem mindez azt mutatja, mennyit fejlődött az autó a bajnokság alatt. A fejlesztések működtek, és az autó is azt igazolja, hogy versenyképes, amikor még több fejlesztést teszünk fel rá. Remélem, még sokkal többet teszünk fel rá. Az esély adott a fejlődésre, így bármit is teszünk fel a következő futamra, az működni fog, gyorsabbá tesszük az autót. Remélhetőleg ez mindig is így lesz, így olyan csapatok előtt maradhatunk, mint a Ferrari és a Red Bull."

"Biztos vagyok benne, a mai eredmény nagyon pozitív eredmény számunkra, mivel azt mutatja, az autó a leggyorsabb volt Kanadában, leszámítva a Mercedest, egyben a második leggyorsabb volt Ausztriában a Mercedes mögött, és még itt is."

Tegnap nem annyira a német futamra készültek, hanem inkább a jövőt tartották szem előtt. "Nem igazán, hogy őszinte legyek"- felelte a kérdésre, hogy Németország lebegett-e a szemük előtt.

"Ma a pálya más volt Hockenheimhez képest. Kipróbáltunk pár dolgot, elképzeléseket a jövőt illetően, olyanokat, melyek akár a következő évben is jók lehetnek. Az autó egyből gyors volt, és jó dolog ilyen gépben ülni."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button újra egy hangos F1-es autóban ülhetett: McLaren MP4-26
Következő cikk BRÉKING: Pályára vitték a 18 colos F1-es kerekeket (Képekkel, frissítve)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország