A Williams már „számolja a napokat” az Alpine-tól szerződtetett mérnök érkezéséig
A Williams csapatfőnöke, James Vowles elismerte, hogy már „számolja a napokat” a műszaki igazgató Pat Fry érkezéséig, miután a közel egy év után lesz újra vezére a csapat mérnöki gárdájának.
A Williams igazi unikornisként 2019 óta műszaki igazgató nélkül versenyez a Forma-1-ben, a 2023-as szezon alatt pedig technikai igazgatója sem volt a patinás csapatnak, miután tavaly télen FX Demaison a csapatfőnök Jost Capitóval együtt távozott a csapattól.
Júliusban az Alpine-exodusszal egyidőben a Williams bejelentette, hogy a csapat a hosszú távú stratégiai feladatokat ellátó műszaki igazgató pozícióba szerződtette a francia alakulattól Pat Fry-t, aki a több mint 30 éves F1-es pályafutása alatt már megjárta a Benettont, McLarent, Ferrarit és legutóbb az Alpine-t.
Fry az F1-ben meglepően rövid felmentési idő után már november 1-én munkába állhat a Williamsnél, Vowles pedig elismerte, hogy nagyon nagy szüksége van a csapatnak egy újabb tapasztalt vezetőre.
„Már számolom a napokat” – mondta Vowles Katarban arra a kérdésre, hogy mire számít Fry érkezésével. „Akármennyire is próbáltam a legjobbamat nyújtani, szükségünk van egy olyan emberre, aki sokkal alkalmasabb nálam a pozíció betöltésére.”
Vowles azonban hozzátette, hogy 2024 csak egy újabb átmeneti év lesz a Williamsnél.
„Remek csapatot hoztunk össze a Williamsnél, kicsit el is szomorít, hogy többet nem kell az ilyen extra feladatokkal foglalkoznom, ugyanakkor 2024-re már meghatároztuk a fejlesztési irányt.”
„Mire ideér (Fry), addigra már szinte teljesen kész lesz a jövő évi monocoque, mert kész kell lennie a megfelelő tesztek elvégzéséhez. Az aerodinamikai felületek legnagyobb részének fejlesztése szintén a végéhez közelít, hiába beszélünk a jövő évről. A rövid távú eredmények azonban nem érdekelnek, eddig sem érdekeltek.”
„Már a 2024-es szezon második felére is komoly hatással lehet a munkája, de igazán csak 2025-6-7-re érik majd be a munka gyümölcse.”
Christian Horner Marko visszavonulását sürgeti? Az osztrák tanácsadó szerint akkor megy nyugdíjba, amikor akar.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.