A Williams már most sokkal jobb lehet, mint a tavalyi

Nicholas Latifi is lehetőséget kapott arra, hogy a volán mögé pattanjon a szerdai első F1-es tesztnapon, immáron George Russell csapattársaként, mivel övé lett Robert Kubica ülése.

Nicholas Latifi, Williams FW43

Nicholas Latifi, Williams FW43

Mark Sutton / Motorsport Images

A Williamsnél bőven van hová fejlődni, de ahogy George Russell is fogalmazott az első napot követően, jól érezni a különbségeket. Nicholas Latifi a kanadai újonc délután ült autóba, és összesen 63 kört futott, valamint a 12. legjobb időt rakta össze.

Még több F1 hír:

„Ez egy nagyon jó nap volt. Délután ültem autóba, míg a reggeli és délelőtti órákban azt figyeltem, amit George csinált. Hallgattam a rádiót, koncentrálván arra, hogy tanuljak, és tudjam, mit tehetek a vezetés előtt, mivel noha volt egy bemelegítésünk a géppel, az nem erről szólt.”

„Szóval számomra ez egy nagyon pozitív nap volt a volán mögött. Jók az érzéseim a tavalyihoz képest, és az autó bizonyos területeken előrébb lépett, amit nagyszerű látni. Még mindig sok dolgot tehetünk, mert ez csak az első nap volt.”

„Jobbá tudjuk tenni az autót, és egyúttal kényelmesebbé is. Ez az, amire koncentrálunk, és ma sok dolgot teszteltünk, megnézve, hogy az autó mit csinál a különböző helyzetekben. Általánosságban azt mondanám, hogy az új autó több magabiztosságot ad, mint az előző. Magabiztosabban viselkedik, szóval ezek tényleg jó alapok.”

„Különleges nap volt ez számomra, és kicsit másképpen is éreztem magam, hogy tudtam, én vagyok az egyetlen újonc odakint, független attól, hogy pár társammal korábban már versenyeztem együtt. Érdekes így itt lenni, de határozottan jó érzés is, hogy F1-es versenyzőnek mondhatom magam.”

Nicholas Latifi, Williams FW43

Nicholas Latifi, Williams FW43

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Köszönöm a csapatnak, hogy mindent megszerveztek számomra, és ilyen jól felkészültek. Jó látni az arcokat, akik örülnek annak, amit látnak. Hosszú és izgalmas téli időszak volt ez, melynek ideje alatt mindent beleadtunk. Ez most is így van.”

„Pozitívak a benyomásaim, de még az út elején járunk. Meglátjuk, hogy mit hoz a folytatás, de azt kell mondjam, eddig ez rendben van. Később többet fogok tudni, és most még kicsit korai arról beszélnem, hogy ez az autó miben más.”

„Az autók között mindig vannak különbségek, de a nap végén csak azt akarod, hogy a lehető leggyorsabb legyél vele. Ez most sincs másképp, és úgy érzem, megvan a kellő alap ehhez. A Williams egy tökéletes hely számomra, és sokat dolgozunk együtt. Sokat teszünk azért, hogy előrébb legyünk.”

„Nyilván újoncként kicsit nehezebb a dolgom a kevesebb teszttel, de lesz időm tanulni, és meglehetősen felkészültnek érzem magam. Sokat dolgoztam együtt a csapattal tavaly, és fontos tapasztalatokat szereztem a Forma1–ben. Ez olyasvalami, amire magabiztosan építhetek, és ezt is fogom tenni.”


George Russell első lépései a nemrég bemutatott F1-es Williamsszel, ami sokkal hamarabb elkészült, mint az elődje. A legendás brit csapat mindent megtesz azért, hogy elmozduljon a rajtrács végéről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren akcióba lép, hogy védje a dolgozóit a koronavírustól
Következő cikk Sainz nem hitt a szemeinek, hogy milyen gyors a McLaren

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország