BRÉKING

A Williams ledolgozná 60 pontos hátrányát a Ferrarival szemben!

A Williams az elmúlt versenyek után új célt tűzött ki maga elé: a bajnoki összetett második helyét akarják átvenni a Ferraritól.

A Brit Nagydíjon Felipe Massa és Valtteri Bottas egy ideig vezették is a versenyt, illetve a Williams egész hétvégén gyorsabbnak tűnt a Ferrarinál. Végül azonban a ferraris Sebastian Vettel lett a harmadik a két williamses versenyző előtt – de ez csak az esős körülmények miatt alakult így. A brit csapat tempója száraz körülmények között bizakodásra adhat okot. Végül is „csak” 60 pontot kell ledolgozni a Ferrarihoz képest.

„Folyamatosan új elemeket viszünk minden egyes versenyhétvégére az autó minden területén.” – mondta a csapat technikai igazgatója, Rob Smedley.

„A csapat kis lépésekben fejleszti az autót, és még sokkal jobbak leszünk. Egyre keményebben próbáljuk magunkat kedvező helyzetbe hozni, hiszen a bajnoki második helyet céloztuk meg.”

Bottas egyetért Smedley-vel. Szerinte a Mercedes túl messze van, de a Ferrari még meglehet.

„Optimistán látom a lemaradásunkat a Ferrarihoz képest. Idén először gyorsabbak voltunk náluk az időmérőn. A lemaradásunk a Mercedeshez képest várható volt, tudtuk, hogy gyorsak lesznek, szóval ez nem nagy meglepetés. Ez azonban versenyzés. Nem adjuk fel! Sosem tudhatod, mi történhet. Biztosnak kell lennünk benne, hogy ott leszünk, és összerakhatjuk a siker darabjait.”

A silverstone-i pálya gyors kanyarjai a Williams malmára hajtották a vizet, azonban a Hungaroring szűk és kígyózó vonalvezetése nagyobb kihívást jelent majd a briteknek. Smedley is tisztában van vele, hogy dolgozniuk kell a lassú kanyaros tempójukon.

„Tudjuk, hogy a lassú kanyarokban még mindig hiányzik egy kicsi, és elég nagyok vagyunk már ahhoz, hogy ezt be is ismerjük. Azon vagyunk, hogy ezt behozzuk.”

//

Massa kizártnak tartja, hogy jövőre Ő lenne Räikkönen utódja... fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, July 12, 2015

„Okosan fejlesztjük az autót – mondhatjuk, hogy innovatívan, szóval továbbra is fejlesztjük a gyors kanyarokra, de ugyanakkor a lassú kanyarokról sem feledkezünk meg. Az egyetlen, amit nem tehetünk meg, hogy elengedjük azokat a területeket, ahol jók vagyunk. Ez nem fér bele.”

„Javítanunk kell a gyengeségeinken, azonban ugyanakkor fejlesztenünk kell az erősségeinket is.”

Az elmúlt három nagydíjon a Williams több pontot szerzett, mint a Ferrari, habár ez összesen 17 pontot jelent csak. 13 pont az osztrák harmadik és ötödik hely eredménye.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ha Bottas a Ferrarihoz szerződik, akkor Button, Hülkenberg, vagy Vandoorne lehet Massa csapattársa
Következő cikk Felipe Massa visszatérhetne a Ferrarihoz! A brazil visszavonultatná Kimi Raikkönent?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország