A Williams korántsem akarja feladni az idei évet

A Williams a pénteki nap folyamán fedte fel a jelentősen megújult festéssel érkező FW43B-t. Az istálló tavaly is sereghajtó volt, de ezen természetesen most javítani szeretnének, így idén komolyabb fejlesztések is érkezni fognak az autóra.

A Williams korántsem akarja feladni az idei évet

Ugyan 2020-ban egyetlen pontot sem szereztek, azért a Williams így is közelebb került a mezőnyhöz. A grove-iak most erre szeretnének építeni. „A 43B fejlesztési terve érdekes dolog, mert most igyekszünk a ’22-es autót is tervezni és fejleszteni, ami óriási változást jelent” – idézte a csapatfőnök, Simon Roberts szavait a The Race.

A jövő évi versenyautó fejlesztése ugyan mindenkinél kiemelt fontosságú, a Williams azért nem fogja elvesztegetni az idei esztendőt sem. „Teljesen új szabályok jönnek, szinte semmit sem vihetünk át, de ugyanakkor ez is jelent egy esélyt, mert ezen a kocsin is dolgoztunk.”

Még több F1 hír:

„Érdekes módon van néhány opciónk, amelyeket elviszünk majd Bahreinbe a tesztre. Majdnem egy első versenyes fejlesztési csomag lesz, ami igazán nagyszerű, engem tényleg lázba hoz. Van egy fejlesztési tervünk is az egész évre nézve.”

„Ez azonban viszonylag mérsékelt lesz, és arra számítok, hogy a többi istállóhoz hasonlóan nekünk is meg kell majd fontolni, hogy mire csoportosítjuk a forrásaink legnagyobb részét” – zárta a csapatvezető.

A Williams utoljára még 2012-ben tudott versenyt nyerni. Azóta ugyan voltak dobogós helyezéseik, de idővel visszaestek a mezőny legvégére. Most ismét a Nicholas Latifi-George Russell párossal igyekeznek elmozdulni onnan, és reményeik szerint ez sikerülni is fog nekik.

Vettel már megbékélt a ferraris időszakával

megosztás
hozzászólás
Mazepin szerint minden pilótának szüksége van egy „csomagra”, hogy eljusson az F1-be
Előző cikk

Mazepin szerint minden pilótának szüksége van egy „csomagra”, hogy eljusson az F1-be

Következő cikk

„Ő egy gazember, egy szélhámos”

„Ő egy gazember, egy szélhámos”
Hozzászólások betöltése