A Williams is „zűrzavarra” számít a bakui sprinten

A soron következő F1-es hétvége egyben a szezon első sprinthétvégéje is lesz, melyre Azerbajdzsánban kerül sor. Ismerve a pálya karakterét, sokan már előre attól félnek, hogy káosz lesz, és hasonlóan vélekedik a Williams csapatfőnöke, James Vowles is.

Pirelli trackside branding at the Baku City Circuit

A grove-i alakulatnak idén már sikerült pontot szereznie Alex Albon révén, és legutóbb Ausztráliában is jól mentek, a futamon pedig akár egy nagy eredményt is elérhettek volna, ha nincs a brit-thai versenyző korai balesete.

Bakuban ettől függetlenül most ismét bármi lehetséges, különösen amiatt, hogy sprinthétvége következik. Ennek azonban megvannak a maga veszélyei. „Három verseny ment le eddig a 23-ból, és talán a biztató a legjobb szó az eddigiek leírására. Eddig minden egyes fordulóban közel voltunk ahhoz, hogy a pontokért csatázzunk” – mondta Vowles.

„Ez remélhetőleg a következő versenyeken is folytatódik majd. Most Baku jön, egy olyan pálya, amely papíron kedvezhet az autónk sajátosságainak. Eddig ugyan csak egy pontunk van a tabellán, de ez nem mutatja, milyen sok munka ment bele az autóba, és hogy az milyen teljesítményre képes a pályán.”

Bakuban ráadásul a papírforma is borulhat, főleg úgy, hogy talán a sprintformátum is megújul, így egy helyett két időmérő lesz, a két szabadedzés helyett pedig csak egy. „Most a háttérben zajlik a munka arról, hogy miként kéne átalakítanunk a hétvégét, és hogy ez milyen hatással lenne mindenkire.”

„Mindegy azonban, hogy végül lesz-e szabályváltozás vagy sem, a sprintfutam egy olyan szűk, kanyargós pályán, ahol például ott van a régi kastély szekciója is, egyértelműen zűrzavaros lehet. Lesznek nehézségek. A felkészülés tehát mindenképpen fontos lesz.”

Vowles nemrég arról is beszélt, hogy ma már talán bánja egy kicsit, hogy nem adott hamarabb lehetőséget Logan Sargeantnek, aki szerinte messze nem egy fizetős pilóta.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams csapatfőnöke szerint rosszul döntött, amikor elküldte a Mercedestől Sargeantet
Következő cikk Gusztustalan húzás egy német laptól: „Schumacherrel” készítettek interjút

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország