A Williams akkor fog aggódni, ha egy nagydíjon is elszáll a Mercedes motorja

A Williams téli tesztjét alaposan meghatározták a motorhibák, a britek versenyzői alatt háromszor halt le a technika öt nap alatt Barcelonában.

Nicholas Latifi, Williams Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Williams már a barcelonai teszt első felében bizonyította, hogy nagyon komoly fejlődést tud felmutatni, a 2019-es állapotokhoz képest jelentős előrelépésre számíthatnak a csapat hívei. Persze nem csoda ez, hiszen messze a Williams volt a legjobban lemaradva még tavaly.

A briteknél ugyanakkor a barcelonai teszt első három napján is okozott gondot a technika, és ez a második hétre sem változott. A Williams összesen háromszor állt le a Mercedes erőforrása miatt, ennek ellenére a mezőny egyetlen újonca, Nicholas Latifi elégedetten értékelt.

"Elég pozitívra sikerült ez a nap, minden területen sikerült egy kis tapasztalatra szert tenni. A délelőtt folyamán lágyabb gumikon a teljesítményre koncentráltunk, hogy megtudjuk, mire is képes az autó. A délután viszont a tesztek folyamán először versenyszimulációt is folytattunk" - mondta Latifi.

"Az pedig csak jobb, hogy ezeken a problémákon teszteken esünk át. A tél során tisztában voltunk vele, hogy próbálkoznak, hogy még erősebb legyen a motor. Úgyhogy nincsenek kétségek, ám az tény, hogy egy versenyhétvégén sokkal rosszabbul jönne" - mondta a Mercedes motorjának hibáiról Latifi.

Még több F1 hír:

"Szóval sok kör volt, nagyon tanulságos volt a számomra. Most ezzel egy kicsit sikerült behozni az elmúlt napok deficitjéből" - mondta az F1 újonca. "A nyakammal érzem is, az biztos, a nyakammal és a vállammal. Minden mással elégedett vagyok."

A csütörtöki tesztnap után felmerült, hogy vajon összejöhet-e idén egy Q2 a Williams számára. "Az biztos, hogy az érzésem az, hogy tavalyhoz képest sikerült fejlődni. Ez nem is kétséges. Nehéz érteni, hogy hol tarthatunk majd Melbourne-ben, mert a többi csapatról nincs fogalmam" - mondta Latifi.

"Azt tudtuk, hogy fejlődni fogunk, de hogy fejlődtünk-e annyit, mint a többiek? Erre még várni kell, de az érzés már pozitív. A reggel, különösen a körülményekkel nem volt optimális, már csak az eső miatt sem, voltak kerékvetők, amelyek még mindig vizesek voltak" - mondta Latifi.

"Még várni kell egy pár kvalifikációt, hogy kiderüljön, mert Melbourne-is egy trükkös időmérő. Gyakran van, hogy egy csapat jól szerepel ott, de aztán a következő versenyeken visszaesik. Meglátjuk" - mondta az újonc.


George Russell első lépései a nemrég bemutatott F1-es Williamsszel, ami sokkal hamarabb elkészült, mint az elődje. A legendás brit csapat mindent megtesz azért, hogy elmozduljon a rajtrács végéről.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Honda 5 nap alatt csak egy motort használt az AlphaTaurival
Következő cikk A Mercedest frusztrálja, hogy fél napot a bokszban töltöttek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország