A Williams idővel dobhatja majd a Mercedest a Volkswagen javára?

Jost Capito, aki korábban a Volkswagennél is dolgozott, most pedig a Williams csapatfőnöke, elhintette, hogy a későbbiekben akár elválhatnak majd az útjaik jelenlegi motorbeszállítójukkal, a Mercedesszel.

A Williams idővel dobhatja majd a Mercedest a Volkswagen javára?

A grove-i alakulat most már jó néhány éve használja a csillagosok erőforrását, és elég erős partnerség alakult ki a két istálló között, Capito azonban nem akar minden téren behódolni Toto Wolffnak és istállójának.

A Williams mindig is híres volt arról, hogy meg akarja tartani függetlenségét, de azt ők is tudják, hogy jó motor nélkül nem lehet esélyük ismét a csúcsra érni. Tavaly ennek fényében újabb megállapodást kötöttek a Mercedesszel, amely vélhetően a jelenlegi szabályrendszer végéig tart, bár ezt hivatalosan sosem jelentették ki.

Még több F1 hír:

Capito azonban most egy Formel1.de-vel készített hosszabb interjúban beszélt arról, hogy a Volkswagennel való együttműködés igenis „vonzó” számukra. Az már köztudott, hogy a németek nagyon is fontolgatják, hogy 2026-tól vagy az Audival vagy a Porschéval belépnének a szériába.

A korábbi hírekben azonban nem igazán szerepelt a Williams neve, sokkal inkább a Red Bullt hozták össze a Porschéval, a McLarent pedig az Audival. Az utóbbi márka pedig talán már nagyon is közel került ahhoz, hogy bejelentse szerepvállalását.

Hogy erre végül valóban sor kerül-e, az még kérdéses, de Capito, aki sikerre vezette a Volkswagen WRC-csapatát a 2010-es évek közepén, kihangsúlyozta, hogy a korábbi munkaadója „még mindig nem tette hivatalossá, hogy jönnek”, addig pedig nincs miről beszélni.

 

A 63 éves szakember persze egyértelművé tette azt is, hogy egyelőre „elégedettek a mercedeses partnerséggel”. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ha érkezik egy jó lehetőség, akkor ne próbálnának meg lecsapni rá.

A Red Bull példája is bizonyítja a Hondával, hogy kifizetődő, ha a csapatnak van egy saját bejáratú gyári motorrészlege, ahol lényegében csak az ő igényeiknek megfelelően fejlesztenek. Hiába tehát a gyümölcsöző kapcsolat a Mercedesszel, ha a Volkswagen szeretne együttműködni a Williamsszel, akkor valószínűleg arra az istálló sem mondana nemet.

Mindez természetesen még a jövő zenéje, először ugyanis a Volkswagennek el kell döntenie, hogy valóban elég vonzónak találják-e az új motorszabályokat a belépéshez, és ha igen, akkor hány márkával és milyen formában kívánnak megjelenni a sorozatban.

A Red Bull is készül a nehezebb 2022-es kiállásokra

megosztás
hozzászólás
Alonso: Nem félek a nagy sebességtől, de esőben vezetni nem élvezetes
Előző cikk

Alonso: Nem félek a nagy sebességtől, de esőben vezetni nem élvezetes

Következő cikk

Átlagosan így végeztek az F1-es pilóták az időmérőkön

Átlagosan így végeztek az F1-es pilóták az időmérőkön
Hozzászólások betöltése