A Williams idén dönthet arról, milyen motorral fog versenyezni 2026-tól

A Williams új csapatfőnöke, James Vowles elmondta, hogy az istálló idén fogja majd eldönteni, milyen erőforrással kíván nekivágni a 2026-tól érkező új motorformulának.

James Vowles, Williams team principal

A Williams már hosszú idő óta a Mercedes hajtóegységeit használja, idénre pedig látszólag sikerült egészen nagy előrelépést tenniük az autóval, hiszen Bahreinben rögtön pontszerzéssel kezdtek, ami mindenképpen biztató lehet számukra.

Hiába azonban a 2014-ig visszanyúló partnerség a Mercedesszel, ez közel sem jelenti azt, hogy a Williams folytatni fogja velük a közös munkát, hiszen 2026-tól új gyártóként csatlakozik az Audi és a Ford, miközben a Honda gyári szintű visszatérésére is van esély.

„Természetesen boldogok vagyunk az évek óta fennálló kapcsolatunkkal. A Mercedes alapvetően a legjobb átlagteljesítményre képes erőforrást gyártotta az utóbbi 15 évben, de ettől függetlenül mérlegeljük a lehetőséget, felmérjük a piacot, és rövidesen döntést is hozunk majd erről” – mondta a hosszú ideig a Mercedesnél dolgozó Vowles.

„Igazából muszáj lesz már idén dönteni, mert utána kicsi arra az esély, hogy a csapatok később váltanának egy másik gyártóra. Ha megnézzük, kik nyertek bajnokságokat, általában a nagy gyártók vagy a gyári háttérrel rendelkezők… ez viszont egy nehéz út, melyen végig kell verekednünk magunkat.”

„Realistának kell azonban lennünk. Tudjuk, hogy képesek lehetünk előrelépni onnan, ahol most vagyunk. És most ez az elsődleges cél.” A Williams ugyan a Mercedes partnercsapata, de mindig is büszkék voltak arra, hogy ennek ellenére próbálnak függetlenek maradni, ennek azonban Vowles szerint vannak előnyei és hátrányai is.

„Egy adott ponton muszáj a kezedbe venned a saját sorsod, és ez nincs így, amikor valaki más biztosít neked alkatrészeket. Legyenek azok bármennyire is jók, de nem tudod, hogy milyen irányba indulj aerodinamikailag, amíg nem kapod meg ezeket az elemeket. Most azonban még máson van a hangsúly” – utalt a csapatfőnök a mezőnyben való előrelépésre.

A Williamsnél debütáló Logan Sargeant az első hétvégéje kapcsán elmondta, hogy nem izgult túlságosan, de a rajt előtti pillanatok így is különlegesek voltak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nyílt levélben kért elnézést a Mercedes a szurkolóktól a bahreini teljesítményért
Következő cikk Mekkora bajban van valójában a Ferrari? További kulcsfigurák távoznak, „senki nem mert felelősséget vállalni”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország