Forma-1 Magyar Nagydíj

A Williams eldöntötte, hogy inkább már 2024-re fókuszálnak

A Williams istállója úgy hiszi, miután sikerült viszonylag gyors javulást elérniük az idei autójukkal, itt a megfelelő alkalom arra, hogy átálljanak a jövő évi masina fejlesztésére.

Alex Albon, Williams FW45

A grove-i alakulat 2022-ben az utolsó helyen zárta a konstruktőri bajnokságot, és összességében nem volt túlságosan erős szezonjuk. Az új csapatvezető, James Vowles érkezésével, valamint a technikai gárda átformálásával idén azonban egészen sokat tudtak előrelépni. A Kanadai Nagydíjra egy jelentős fejlesztési csomagot is vittek, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Alex Albonnak az utóbbi három futamból kétszer is összejött a pontszerzés, ami hozzájárult ahhoz, hogy a Williams jelenleg már hetedik a csapatok között. Amikor pedig a szezon hátralévő részére vonatkozó tervekről kérdezték, Dave Robson vezető teljesítménymérnök kifejtette, hogy az autójuk jelenlegi helyzetét nézve több értelme van már átcsoportosítani a forrásaikat az FW46-ra.

„Szerintem a legtöbb dolgot, ami készülőben volt, már rátettük az autóra. Ott volt az első szárny, amelyet Silverstone-ba vittünk, és ez Spában is szerepet kap majd. Ezt leszámítva viszont csak néhány apróság fog még érkezni, amennyiben a szélcsatornás adatok alátámasztják, és hamar el tudunk velük készülni.”

„Ennek fényében tehát most jött el az ideális idő arra, hogy a jövő évi autóra kezdjünk koncentrálni. Emellett folytatjuk majd a mostani autó megértését is, meglátjuk, mire képes a különböző pályákon, aztán pedig csak a beállításokat kell tökéletesíteni, hogy a pilóták a lehető legtöbbet hozhassák ki belőle.”

Robson az utóbbi időben elért jó eredményeik ellenére úgy látja, még mindig nem sikerült mindent kiaknázniuk a Kanadában debütált új csomagból. „Sikerült javítani a leszorítóerőn, valamint néhány tulajdonságon, de elsősorban csak több leszorítóerőt jelentett. Egyelőre azonban még nem mentünk vele maximális leszorítóerőt igénylő pályán.”

„Ez a hétvége talán az első olyan, amikor ebben a konfigurációban látjuk” – utalt a Magyar Nagydíjra a szakember. A Williams nem tűnt annyira rossznak hazánkban sem, azonban a pontszerzés ezúttal nem jött össze nekik.

A McLaren eközben még gőzerővel fejleszt idénre, de most elhalasztották a Magyarországra szánt csomagjukat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon: az autó olyan, mint az év elején, de valahogy mégsem vagyunk lassúak
Következő cikk Vasseur: A Ferrari ismét "túl sok hibát vétett"...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország