A Williams elájul Russelltől

A Williams forma-1-es csapatának vezetője szerint az újonc George Russell olyan jó teljesítményt nyújtott idén, amely a csapat minden várakozását felülmúlta.

George Russell, Williams Racing

George Russell, Williams Racing

Zak Mauger / Motorsport Images

A Williams 2019-ben hatalmas deficittel vágott neki a forma-1-es szezonnak, már a téli teszteken tudni lehetett, hogy a britek egy külön szintet képviselnek idén, nem pozitív értelemben.

Ennek megfelelően nem volt meglepő, hogy mindössze egyetlen pontot szerzett a csapat, sőt, még az az egy is az, és az sem, hogy a pilótapáros valójában szinte végig csak egymással volt versenyben. Ebben a csatában pedig az újonc George Russell teljesített jobban, ennek megfelelően nem is meglepő, hogy ő marad a csapatnál, Robert Kubica pedig távozni kényszerül.

Ugyanakkor a Williams csapatfőnöke, Claire Williams szerint több ez mint elégedettség. "Én el voltam ájulva Russelltől. Amíg valaki nincs ebben a csapatban, nem tudja, milyen nehezen mennek a dolgok. George viszont tisztában volt vele, hogy hova érkezik, és látta is magát itt, de mi is nagyon komolyan figyelmeztettük" - mondta Williams.

Még több F1 hír:

"És innentől valóban úgy viselkedett, amire elmondható, hogy példaértékű, mert ez ettől még kemény volt aszámára, hiszen nem olyan autót kapott, amilyet szeretett volna. Nehéz lehetett neki megérteni, hogy az F2 után gyengébb autót kapott, mint Alex Albon vagy Lando Norris" - ismerte el Claire Williams.

"Pedig ő tényleg olyan versenyző, aki ha megkapja az esélyt, akkor fel tud villanyozódni. Talán kívülről nem látszott, mert egy Williamsben ült, de szombatonként, amikor beült az autóba, a srácok körbevették a képernyőket, és élvezettel nézték" - mondta a csapat vezetője.

"Kicsit olyan, mint Nigel Mansell volt, egyszerűen hiába van egy másodpercre a Q2-től, ha közben elképesztő körökre képes. És ugyanez az autón kívül is. Beleszámolva, hogy ez az első éve, hogy mekkora ismerete volt a forma-1-es autókról, nagyon meggyőző volt, ahogy információkhoz juttatta a mérnököket" - mondta az alapító lánya.

"Nagyon hálás vagyok George miatt, mert ő nagyon gyorsan megértette, hogy milyen szerepet tölthet be a csapat moráljában. Igen, nem volt neki sem könnyű éve, de felemelt fejjel csinált végig mindent, de még ennél is tovább ment. Nagy szerepe volt a morál kialakításában és fenntartásában" - mondta Williams.


Lewis Hamilton ismét két kerékre váltott, ezúttal a Valentino Rossival végzett cserének köszönhetően próbálhatta ki a Yamaha MotoGP-gépét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen elkésett, mert először járt Monacóban - videó
Következő cikk Ricciardóék csak vakarták a fejüket a mélypontokon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország