Forma-1 Japán Nagydíj

A Williams csapatfőnöke kész "törni-zúzni" a csapatnál

A Williams csapatfőnöke, James Vowles örömmel fog „törni-zúzni” a Forma-1-es csapatnál, ha ezzel segíti haladásukat és bebetonozza helyüket a középmezőnyben.

James Vowles, Williams Racing Team Principal

Vowles 2023-ra érkezett Jost Capito helyére a csapatfőnöki pozícióra és a csapatnak viszonylag sikeres szezonja is volt, a Japán Nagydíjig 21 pontot szereztek, ezzel a legjobb évük lehet 2017 óta, amikor ötödikek lettek.

A Mercedes egykori főstratégája elmondta, muszáj lesz újjáépíteniük a több évig elhanyagolt belső infrastruktúrát a csapatnál és a kultúrájukat is újra kell gondolni. Már leigazolta Pat Fryt műszaki igazgatónak és Alexander Albon is a szezon egyik meglepetése, az összes pontjukat ő kaparintotta meg.

Vowles azonban nem elégedett az első évében tapasztalt fejlődéssel és úgy hiszi, a csapatnak készen kell állnia arra, hogy szakítsanak eddigi munkafolyamataikkal az előrelépés érdekében: „Olyan autónk van, amilyen és nagy ellenfelünkkel, a Haasszal ellentétben nálunk már nem érkezik semmi az év végéig.”

„Minden pontot fel kell szednünk, amit lehet, amikor lehet. Azonban 2024-re összpontosítunk, nem csak most, hanem már egy jó ideje és részben már 25-re és 26-ra is. Egyelőre kemény csatában vagyunk a hetedik-tizedik helyért, de a célunk az, hogy az előrébb lévő helyekért legyünk kemény csatában.”

„Úgy viszont ez nem fog sikerülni, hogy folyamatosan azt fejlesztjük, amink van. Előre kell gondolkodnunk és ennek meglesz a maga ára, akár még visszafelé is haladhatunk egy évet annak érdekében, hogy ismét előrelépjünk.”

„Túl sok dolog van, amiben alapvető változtatásokat végzünk és nem tudunk egyszerre két dologgal foglalkozni. Sokkal inkább összpontosítanék arra, hogy törjek-zúzzak a régi rendszerekben és újjáépítsem őket, ahelyett, hogy abból dolgozzak, amink most van.”

Vowles beszélt arról is, mit gondol Logan Sargeant formájáról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Newey „sajnálja”, hogy sosem dolgozott a Ferrarival, Alonsóval vagy Hamiltonnal
Következő cikk Russell is jó pilóta, de Ecclestone mást tart a jövő bajnokának

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország