A Williams a "semmiben" ragadt: a Red Bullnál gyorsabb, viszont a Ferrarinál lassabb

A Williams a "semmiben" ragadt: a Red Bullnál gyorsabb, viszont a Ferrarinál lassabb

Suzukában jól tükröződött a világbajnoki összetett állása: A Williams mérföldekkel a Red Bull előtt járt, ahogy a Ferrari pedig a briteket előzte meg fényévekkel.

A suzukai verseny után könnyen lehet, hogy a Williams ismét meggyőzött minket, hogy a konstruktőri harmadik hely idén meglehet nekik. Öt nagydíj van hátra a szezonból, és a groove-i csapat 129 ponttal áll a Ferrari mögött, míg a Red Bullt 69 ponttal előzi meg. A nagy kérdés tehát: A szezon végső szakaszában a csapatnak milyen irányba kellene elindulnia?

„Mindig is tudtuk, hogy a Mercedes mögötti harcot a Ferrarival fogjuk megvívni.” – mondta Rob Smedley, a Williams vezető mérnöke. Ezt a harcot, és a konstruktőri második helyet a Williams úgy tűnik már elvesztette. Valtteri Bottas a futam során volt a harmadik helyen is, de végül a Mercedes és a Ferrari pilótái mögött az ötödik helyen ért célba.

„A legtöbb pálya, ami most következik, igazából nekünk kellene, hogy kedvezzen. Optimisták vagyunk, és hiszünk benne, hogy a következő nagydíjakon ezekért a pozíciókért küzdhetünk majd.” – ezzel Smedley arra utalt, hogy elvileg a szezon további futamai nem fekszenek a Ferrarinak. A Williams már Szocsiban is a Ferrarira fog vadászni.

„Ledolgoztuk a hátrányunkat a lassú pályákon – legalábbis a szezon elejéhez képest sokat fejlődtünk. Monacóban és Magyarországon még problémáink voltak, de Szingapúrban már sokkal jobb volt, mert tudtuk, hogy mit kell tennünk az autóval. Itt (Suzukában) az eső is szerepet játszott pénteken, és ez meglátszott a futamon.” - ismerte el a Motorsport-Total.com előtt.

//

Emiatt startolhatott ilyen gyengén Rosberg, addig Hamilton a verseny végén megmenekült a kieséstől, amit csak magának köszönhet! Nagyon profi volt a brit! fotó: dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Monday, September 28, 2015

„A helyes irányba tettünk meg lépéseket. Mindig lesznek gyenge pontjaink, amíg a miénk nem lesz a leggyorsabb autó – de még akkor is. Minden területen fejlődnünk kell. Azt mondhatjuk, hogy Szingapúrban a jó irányba indultunk el. Ez azonban nem elég, még többet kell tennünk.”

Szingapúrba a Williams egy komoly fejlesztési csomaggal érkezett meg. És még mik az autó gyengeségei? „Minden terülten vannak gyengeségeink. Minden részre úgy tekintünk, hogy sosem áll meg a fejlesztése. Persze mondhatjuk, hogy a fejlesztéseink, és az, ahogy az autót kezeljük, sokat javult.”

Egy régi probléma azonban továbbra is jelen van – a bokszutcai munka. Ennek ellenére Smedley szerint a Williams a következő versenyeken is a Red Bull előtt maradhat, ha minden jól megy. „Ez jó helyzetbe hoz minket a világbajnokságban. Növelnünk kell az előnyünket a Red Bull előtt.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING