A Williams a 2019-es F1-es szezon előtt: 2639 kilométer – stabil utolsók?

megosztás
hozzászólás
A Williams a 2019-es F1-es szezon előtt: 2639 kilométer – stabil utolsók?
Szerző:
2019. márc. 13. 5:54

A brit csapat a közvélemény szerint az esélytelenek nyugalmával várhatja a 2019-es F1-es szezont, hiába Robert Kubica és George Russell leszerződtetése.

A Williams pár esztendővel ezelőtt az új turbókorszak kezdetén kiváló eredményeket ért el, javarészt a Mercedes domináns motorja miatt. Szép lassan a rivális motorgyártók felzárkózásával azonban a brit csapat teljesítménye visszaesett.

Még több F1 hír:

A tavalyi volt az egyik legrosszabb szezonja a világbajnok csapatnak, mely nemrég még a konstruktőri 4. helyért harcolhatott. A 2018-as kiírásban ennek ellenére fix utolsóak voltak, miután a Paddy Lowe által megálmodott kasztni hatalmas kudarc volt.

2019-re sok ponton változtatott a Williams, többek között a párosán is. Russell tehetsége és sebessége valószínűleg megkérdőjelezhetetlen, hiszen nagyon nagy tehetségnek tartják az F2-es bajnokot, míg Kubica körül továbbra is ott vannak a kérdőjelek a hosszú kihagyása és a súlyosan sérült keze miatt.

A versenyzők azonban bármennyire is jók legyenek, egy nagyon gyenge autóval ők sem tudnak mit kezdeni. Az FW42 csak napokkal később kezdhette meg a téli tesztsorozatot, ami alapból egy nagyobb hátrányba helyezte őket. Maga Kubica fogalmazott úgy, hogy emiatt a Spanyol Nagydíjig javarészt tesztelni fognak.

A csapat 567 kört és 2639 kilométert tesztelt Barcelonában, amivel az utolsó helyen fejezték be a tesztet, minden szempontból. Kicsivel több mint 8.5 versenytávot tettek meg, ami igencsak kevés, tekintve például a Mercedes 18 versenytávját.

Alább egy nagyobb képgalériát találhattok az autóról a téli tesztekről, benne a legjobb felvételekkel

Képgaléria az FW42-ről Barcelonából

Slider
Lista

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42
1/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Robert Kubica, Williams FW42 with aero sensors

2/119

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

3/119

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42
4/119

5/119

6/119

7/119

8/119

9/119

10/119

11/119

12/119

Fotót készítette: Andy Hone / LAT Images

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42
13/119

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42
14/119

15/119

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

George Russell, Williams FW42 and Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19

16/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42 and fans

George Russell, Williams FW42 and fans
17/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
18/119

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
19/119

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Robert Kubica, RoKit Williams Racing

Robert Kubica, RoKit Williams Racing
20/119

Williams FW42 mirror detail

Williams FW42 mirror detail
21/119

Fotót készítette: Stefano Arcari

Williams FW42 in the garage

Williams FW42 in the garage
22/119

Fotót készítette: Stefano Arcari

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42
23/119

Fotót készítette: Stefano Arcari

George Russell, Williams FW42 with aero sensors

24/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42 with aero sensors

George Russell, Williams FW42 with aero sensors
25/119

26/119

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

George Russell, Williams FW42 with aero sensors

George Russell, Williams FW42 with aero sensors
27/119

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42
28/119

29/119

Fotót készítette: Andy Hone / LAT Images

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42
30/119

31/119

32/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Robert Kubica, Williams FW42 with aero sensors

Robert Kubica, Williams FW42 with aero sensors
33/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

34/119

35/119

36/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Williams FW42 nose and front wing

Williams FW42 nose and front wing
37/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Williams FW42 rear wing

Williams FW42 rear wing
38/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
39/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
40/119

Fotót készítette: Steven Tee / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
41/119

42/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
43/119

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
44/119

Fotót készítette: Steven Tee / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
45/119

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
46/119

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
47/119

48/119

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42
49/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
50/119

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
51/119

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
52/119

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Robert Kubica, Williams FW42 and fans banner in the garndstand

53/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
54/119

55/119

56/119

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
57/119

58/119

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
59/119

60/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
61/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42 mirror reflection

62/119

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

Williams FW42 front wing detail

Williams FW42 front wing detail
63/119

Fotót készítette: Giorgio Piola

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42
64/119

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
65/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
66/119

67/119

68/119

69/119

70/119

71/119

72/119

73/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90

74/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

robert Kubica, Williams FW42 sidepods detail

75/119

Fotót készítette: Giorgio Piola

Robert Kubica, Williams FW42 with aero sensors

Robert Kubica, Williams FW42 with aero sensors
76/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Robert Kubica, Williams FW42 with aero sensors

Robert Kubica, Williams FW42 with aero sensors
77/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42
78/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42
79/119

80/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90

George Russell, Williams FW42, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90
81/119

82/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Williams FW42 front suspension detail

Williams FW42 front suspension detail
83/119

Fotót készítette: Giorgio Piola

Charles Leclerc, Ferrari SF90 and Robert Kubica, Williams FW42

84/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Charles Leclerc, Ferrari SF90 and Robert Kubica, Williams FW42

Charles Leclerc, Ferrari SF90 and Robert Kubica, Williams FW42
85/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42
86/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
87/119

Fotót készítette: Williams F1

Robert Kubica, Williams FW42 and Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10

88/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robert Kubica, Williams FW42 and Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10

Robert Kubica, Williams FW42 and Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
89/119

90/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robert Kubica, Williams FW42 spins

Robert Kubica, Williams FW42 spins
91/119

92/119

93/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robert Kubica, Williams FW42 with aero sensor

94/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robert Kubica, Williams FW42 with aero sensors

Robert Kubica, Williams FW42 with aero sensors
95/119

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
96/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
97/119

98/119

99/119

100/119

Fotót készítette: Joe Portlock / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
101/119

Fotót készítette: Andrew Hone / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
102/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
103/119

104/119

Fotót készítette: Zak Mauger / LAT Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
105/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
106/119

107/119

108/119

109/119

110/119

111/119

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
112/119

113/119

114/119

115/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42
116/119

117/119

118/119

119/119

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Következő cikk
A Toro Rosso a 2019-es F1-es szezon előtt: 4352 kilométer – meglepetés?

Előző cikk

A Toro Rosso a 2019-es F1-es szezon előtt: 4352 kilométer – meglepetés?

Következő cikk

Ricciardo élete egyik legnagyobb élménye: videó+képek (600 lóerő, V8)

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lance Stroll Vásárlás , Robert Kubica
Csapatok Williams
Szerző Hujber Dávid
Be first to get
breaking news