A Williams 34.5 millió fontos veszteséget könyvelt el 2014-ben

A Williams 34.5 millió fontos veszteséget könyvelt el 2014-ben

A Williams Grand Prix Holdings 34.5 millió fontos veszteségről számolt be 2014-ben – de a vállat abban bízik, hogy idén sokkal jobb pénzügyi mutatókat érhetnek majd el.

A bevételek 130.4 millió fontról 90.2 millió fontra estek vissza, de tavaly a csapat sokkal jobb eredményeket tudhat a neve mellett, ami egyértelműen a pénzügyi oldalon is megmutatkozik az idei szezonban – mind a szponzorok, mind a kereskedelmi jogok formájában.

A brit csapat 2013-ban 11.9 millió fontos profittal zárta az évet – azonban ekkor jelentős extraként számolhattak Pastor Maldonado lotusos távozása kapcsán a PDVSA „egyszeri hozzájárulásával”.

A beszámolóból szerint: „2013-ban, miután már több éven keresztül hanyatló teljesítmény jellemezte a csapatot, a Williams felforgatta a stratégiáját, és ennek köszönhetően a Forma-1-es csapat ismét az élre került, és egy nyereséges üzlet lett belőle. Ennek következtében a 2014-es év az átalakítás költségeit is tartalmazza, és ez a pénzügyi mutatókon is meglátszik. A kereskedelmi jogok bevételét pedig csak a következő évben kapják meg a csapatok.”

„A veszteség a Forma-1-es projekt alacsonyabb bevételeinek, és magasabb költségeinek köszönhető. A szponzorokból származó bevétel több mint felét egy egyszeri szponzori befizetés adta 2014-ben, azonban ez még a 2013-as pénzügyi kimutatásokban látszik. Emellett a kereskedelmi jogokból származó bevétel is elég kevés volt, hiszen a 2013-as konstruktőri bajnokságban csak a kilencedikek lettünk, illetve a Williams hibrid erőforrásainak eladása is hatással volt a pénzügyi mutatókra tavaly. A magasabb költségek az új Forma-1-es hibrid erőforrások bevezetéséhez köthetőek, illetve a befektetésekhez, amik a teljesítmény növelését célozták a királykategóriában.”

A csoport ügyvezető igazgatója, Mike O’Driscoll megjegyezte: 2013 felénél egy elég ambiciózus átalakító stratégiát dolgoztunk ki, hogy a Forma-1-es csapattal újra ott legyünk az élen – egy erős és nyereséges szakképzett mérnöki részleget akartunk. 2014-ben nagyot léptünk előre a kitűzött célok felé, miután sokat fektettünk az embereinkbe, az eszközeinkbe és a technológiába. Hisszük, hogy ezek biztosítják a vállalat jövőjét.”

„A Williams 2014-es pénzügyi mutatói a szerény pályán nyújtott eredményeinket mutatják, amit az azelőtti három évben értünk el – mind a kereskedelmi jogok, és mind a szponzori bevételek esetében. A tavalyi év pedig az extra átalakítási költségeket tartalmazza.”

„A 2014-es világbajnokságban sokat fejlődtünk, tehát 2015-ben több pénz folyik majd be a kereskedelmi jogokból, és a szponzoroktól is – köszönhetően a szakképzett mérnöki részlegünk fejlesztésének. 2015-ben az a célunk, hogy megerősítsük a tavalyi fejlődést, biztosítsuk a forrásokat a jövőbeni sportbeli és kereskedelmi sikerekhez, és ezzel fejlesszük a pénzügyi eredményeinket a következő években.”

A Williams nehéz pénzügyi helyzetéről már korábban is beszámolhattunk.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING