BRÉKING

A Williams 2015-ben már a bajnoki címért küzdhet?

Az elsődleges cél az, hogy a brit bajnokcsapat idén letegye a szükséges alapokat ahhoz, hogy 2015-ben már valós esélyekkel küzdjön a bajnoki címért.

A Williams a téli teszteken nagyon erős tudott lenni, miközben Felipe Massa és Valtteri Bottas is rendre „ódákat” zengett a Mercedes motorral hajtott konstrukcióról. Az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon minden esélye megvolt a csapatnak arra, hogy felálljon a dobogóra, de Bottas hibázott, addig Massa az önhibáján kívül már a rajtot követően búcsúzott.

A rajongók csalódottak, mert az első négy versenyen nem azt kapták, mint amit vártak, de a brazil és a finn versenyző is hangsúlyozta, időre van szükségük.

„Úgy vélem, hogy a Williams hatalmas lépéseket tett meg előre a tavalyi szezonhoz képest, így ebből a szempontból nem panaszkodhatunk. A csapat folyamatosan a pontszerzők között képes lenni és az autónk versenyképes. Azt hiszem, nem igazán várhattunk volna ennél többet, de persze mindig jobb, ha a győzelemért küzdhetsz. A csapattal azonban nagyon keményen dolgozunk azon, hogy mindez megvalósuljon.” – mondta Massa.

A finn csapattárs szintén bizakodó.

„Úgy vélem, van mire építenünk a jövőt illetően, mert a Williams sokat fejlődött. A tavalyi év nagyon nehéz volt számunkra, és sokat szenvedtünk, de idén minden más. Az azonban elvárhatatlan volt, hogy egy olyan gyenge szezon után, mint a 2013-as, rögtön az első helyekért legyünk harcban. Azt hiszem, idén már volt lehetőségünk arra, hogy a dobogóért küzdjünk, de ezzel még nincs vége. Sok futam van hátra, és az alapunk elég erős, valamint az új fejlesztéseink nagyon biztatóak.”

Rob Smedley, a Ferraritól érkezett tapasztalt mérnök nem győzi hangsúlyozni, hogy nincs pánik a Williamsnél.

„Ismét csak azt tudom elmondani, hogy nincs pánik a Williamsnél. Ugyanezt tudom mondani, mint legutóbb.” – a tapasztalt mérnök a brit Autosport kérdésére.

„Úgy vélem, hogy eddig összességében jó munkát végeztünk az autóval. Persze a munka nem volt tökéletes, és nyilvánvaló, hogy még mindig vannak lehetőségeink. A Williams elég erős és felkészült, valamint tapasztalt ahhoz, hogy erősebb eredményeket érjen el. Aerodinamikailag és mechanikailag is minden megvan ahhoz, hogy elégedettek legyünk.”

„Akárcsak a Ferrarinál, itt is mindenki győzni akar. Az itteni emberek készek arra, hogy csapatként küzdjenek. Remekül működnek együtt és újra a csúcson akarnak lenni. Ha minden jól csinálunk, akkor újra nyerni fogunk.”

Sir Frank Williams, aki a háttérből irányít és figyel, az új befektetőkkel és a potenciális szponzorokkal azt tervezi, hogy jövőre harcban lehetnek a bajnoki címért, és a csapat ehhez minden szükséges anyagi forrást meg fog kapni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren felkészül a Honda a érkezésére: Drasztikus és kulturális változások következnek
Következő cikk Ayrton Senna, akiről még mindig nagyon nehéz beszélnünk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország