Forma-1 Azeri Nagydíj

A volt világbajnok amondó, Alonso Newey segítségével sem jut vissza a csúcsra

Jacques Villeneuve kételkedik benne, hogy Fernando Alonso meg tudja-e majd szerezni harmadik Forma-1-es bajnoki címét azután, hogy az Aston Martin leigazolta Adrian Newey-t.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, settles into the car

Az Aston Martin a hétvégi Azeri Nagydíj előtt jelentette be, hogy Newey lesz a csapat új ügyvezető műszaki partnere és részvényese. A 65 éves mérnök 2025. március 1-jétől dolgozik majd a silverstone-i gárdánál, épp időben, hogy besegítsen a 2026-os műszaki szabályzat alapján készülő új autójukba.

Newey a Forma-1 történelmének legsikeresebb tervezője, így érkezése mindenképpen javítja az esélyét annak, hogy Alonso harmadik bajnoki címét is megszerzi, bár Villeneuve nem biztos benne, hogy 2026-ban ez lehetséges lesz, hiába lökhet hatalmasat a csapaton. 1997 bajnoka arra a kérdésre, Alonso akkor is versenyképes lesz, a Sky Sports adásában azt mondta:

„Igen, mert lendületet ad neki a folytatáshoz. Nem látom, miért lenne lassabb mint most, vagy tavaly volt. De egy kis idő kelleni fog. 2026-ban valószínűleg még korai lenne elvárni, hogy nagyon erős autójuk legyen. Hosszútávú projekt lesz ez, szóval biztos használ majd Fernandónak, ugyanakkor kicsit idegesítheti is majd.”

Az, hogy Newey-t leigazolta, újabb jele annak, mi mindenre kész Lawrence Stroll tulajdonos annak érdekében, hogy a csapatból bajnokesélyest faragjon. Merész lépés Newey számára ez, ugyanis az Aston Martin középcsapat és eléggé lemaradtak az élmezőnytől. Villeneuve szerint nagy kihívás lesz ez a tervezőguru számára az eget rengető lépése után:

„Valóban az, ő az első számú tervező az autóversenyek történelmében. Nyertes csapatoktól, a McLarentől, a Red Bulltól megy egy jelenleg a középmezőnyben szereplő gárdához, hogy belőlük is győztest faragjon. Ez remek kihívás számára. Lenyűgöző gyárat építettek, a pénz nem lesz ott akadály.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vasárnapi motorsport-program: F1-es Azeri Nagydíj, WEC-futam, IndyCar-szezonzáró!
Következő cikk Newey menedzsere beszélt a Ferrarival folytatott "hosszas" tárgyalásokról

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország