A volt Ferrari-vezérigazgató "vereségnek látja", hogy a csapat a harmadik helyet ünnepli
Luca di Montezemolo egykor összehozta a Ferrari Forma-1-es csapatába Ross Brawnt, Jean Todtot és Michael Schumachert. Ez a hármas mindent megnyert, amit lehetett, a csapat mára azonban már a harmadik helynek is örül a versenyen, amit a volt vezérigazgató nem nagyon ért.
Az Olaszországban évente megrendezésre kerülő Trento motorsport-fesztiválon beszélt Luca di Montezemolo a Ferrari múltjáról és jelenéről, a márka egykori vezérigazgatója felidézte legnagyobb sikereik korszakát Schumacherrel.
Az idei eredményekre viszont csalódással tekint. A csapat mindössze egy futamot nyert a 2023-as idényben, attól eltekintve nagyon hullámzó volt a teljesítményük. Néha a dobogó közelében vannak, de gyakoribb, hogy nem.
„Egyáltalán nem örülök annak, amit a Ferrari jelenleg csinál. Nem örülök neki, hogy ünnepelnek egy harmadik helyet, számomra ez egy vereség. A pilóták: Szerintem ők a legkisebb probléma, az autóval van a baj” – idézi a Gazzetta dello Sport őt.
A volt vezérigazgató azonban azt is elismerte, hogy Max Verstappen jelenleg egy külön osztályt képvisel a Forma-1-ben: „Nagyon jó pilóta, imádom őt. Már azóta követjük a karrierjét, amióta a gokartosok között versenyez.”
Ami a csapatot illeti, ők az Amerikai Nagydíjra kénytelenek lesznek kicserélni egy fontos alkatrészt Sainz autóján, erről itt írtunk.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.