A volt F1-es csapatfőnök szerint ne higgyünk a pletykáknak, maradni fog a Renault

Eric Bouiller, aki még a Lotus-érában vezette a jelenleg Renault néven futó csapatot, úgy gondolja, a franciák a McLarenhez hasionló meredek fejlődésen mehetnek keresztül hamarosan.

Eric Boullier

Fotót készítette: Nikolaz Godet

Eric Boullier jelenleg a Francia Nagydíj ügyes-bajos dolgait rendezgeti, és ennek megfelelően elég elfoglalt manapság, ritkán is látni a paddockban. Abu Dzabiba azért mégis elutazott, a verseny megtekintése mellett pár üzleti ügyet is elintéz.

Bouiller 2018 nyara óta nincs alkalmazva egyik csapatnál sem, akkor a McLaren versenyigazgatói pozíciójából távozott, előtte pedig ő irányította a Lotust, akikből a mai Renault lett.

Még több F1 hír:

A riporterek a volt csapatfőnököt arról kérdezték, érez-e egyfajta személyes vonzatot a csapat dolgaival kapcsolatban, amit ő bár visszautasított, azért felfedezni vélt egyfajta kapcsot volt csapatai között:

„Nem-nem, ez nem az én csapatom, ez már a Renault! De attól még rendkívül szeretek mindenkit Enstone-ban, remek kapcsolatunk van, elvégre sokakat azok közül, akik itt dolgoznak, még én vettem fel.”

„Egyébként ugyanez elmondható a McLarenről is. Idén a csapat végre jó eredményeket ér el, ez annak az újjáépítési folyamatnak a gyümölcse, amit még 2014-ben kezdtünk el. Azért arra még várni kell, hogy a Red Bull-féle topcsapatokkal is pariban legyenek. Amúgy a mclarenesekkel is jó kapcsolatban vagyok, épp az interjú után megyek Zak Brownhoz.”

 

 

„Hogy miért nem tudott a Renault sosem úgy teljesíteni, ahogy akart, míg a McLarennél látszik a fejlődés? Mindig mondtam, hogy ezekben a helyzetekben türelem kell. A Forma-1-ben a siker attól függ, a csapattagok milyen jól tudnak kommunikálni, ehhez kell az idő, ameddig összeszoknak.”

„Most a McLarennél olyan időszak van, amikor minden úgy fejlődik, ahogy kell, jó a váz, kitűnő a motor, és a csapat olyan hatékonyan dolgozik, amennyire lehet. Higgyék el, egy-két év, és ugyanezt látjuk majd a Renault-nál is. És nem szabad őket félteni, nem szabad a pletykáknak hinni, minden rendben lesz velük.”


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris szerint jó volt, ami miatt Sainz csalódott
Következő cikk Abu Dhabi Nagydíj: rengeteg kép a harmadik szabadedzésről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország