A versenyzők már rápörögtek a bahreini "őrült" oválpályára

George Russell, a Williams pilótája szerint a bahreini külső oválpályán menni „őrület” lesz a mai Forma-1-es autókkal, és ebben Lando Norris, Carlos Sainz és Daniel Ricciardo is egyetért vele.

Screenshot of the proposed Bahrain Outer Track

Screenshot of the proposed Bahrain Outer Track

Motorsport.com Motorsport.com

A bahreini pálya rövidített verzióján rendezik december 6-án a Szahír Nagydíjat, amely a hétvégi Bahreini Nagydíjat követi a megszokott vonalvezetésen. A külső pálya mellőzi a belső technikásabb részt és várhatóan a rövid dijoni aszfaltcsík óta, melyen 1974-ben rendezték meg a Francia Nagydíjat, első ízben várhatóak egy perc alatti köridők.

A versenyzők az utóbbi hetekben kipróbálhatták saját szimulátoraikban a pályát felkészülvén a szezon utolsó három futamára, George Russell így vélekedik róla: „Határozottan őrületes lesz, annyi biztos.”

„Szerintem a fő izgalmat az jelenti majd, hogy a köridők nagyon közel lesznek. Úgy tippelem, hogy az egész mezőny egy másodpercen belül lesz az időmérőn, így egy apró hiba is rengeteg helybe kerülhet. Mindenkinek mindent ki kell adnia emiatt magából, tökéletes kört futnia, mert nem lesz idő a javításra.

Még több F1 hír:

„A szombat kicsit zűrös is lesz majd, mert mindenki vadássza majd a szélárnyékot. Nincs is hely itt húsz autóra valószínűleg, ez a futamot is megkavarhatja majd. Izgalmas lesz.” – mondta Russell, akivel honfitársa, Lando Norris is egyetértett:

„Nagyon sok szempontból teljesen egyedi, az eddigiektől eltérő pálya ez. Az egyetlen, amire emlékeztet az Angliában a Thruxton, ott sincs sok kanyar, de itt sokkal élesebbek lesznek. Ugyanakkor egy apró, ovális alakú pálya, ahol nagy versenyek lehetnek.”

Daniel Ricciardo is abban reménykedik, sok előzési lehetőség adódik majd a versenyzők előtt: „Pár kört mentem a szimulátoron. Egyedi a pálya, hogy úgy mondjam. Nem valami bonyolult. Az első pár kanyar full ugyanolyan, aztán van egy elnyújtott sikán, onnan meg egy újabb egyenes az utolsó kanyarba.”

 

„Remélem a sikánban lesz elég lendületünk, hogy közel legyünk és a szélárnyéknak hála előzhessünk, mondjuk az utolsó kanyarban. Egyetértek azzal, hogy más útvonalon megyünk, ha már ugyanazon a pályán vagyunk két hétvégén is, változtassunk. Kíváncsi vagyok, milyen lesz.”

A McLarenből Carlos Sainz szerint nehéz lesz eltalálni a megfelelő mennyiségű leszorítóerőt: „Szerintem nehéz lesz megtalálni a beállításoknál a kompromisszumot, mert ez nem egy tipikus Forma-1-es pálya, nem versenyzünk ilyeneken, ahol van két-három kanyar és a többi egyenes.”

„Ez egyfajta kísérlet lesz, szerintem más lesz, mint az eddigiek, a hátsó szárnyakról, a leszorítóerőről és ilyenekről sokat fogunk tárgyalni. Persze nekünk, pilótáknak is lesz beleszólásunk, de a mérnököké az igazi munka, hogy a lehető legtöbb szimulációval, felkészülten érkezzünk. Jó móka lesz és én állok elébe a kísérletnek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Charles Leclerc mindig kéznél van, ha öccsének segítségre van szüksége
Következő cikk Vettel kezdhet aggódni? Úgy néz ki, Binotto mégis elutazik a csapattal Bahreinbe

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország