BRÉKING

A versenyzők figyelmeztetnek: ha baj van a gumikkal, azonnal bojkottálják a Német GP-t! (frissítve)

A Versenyzők Érdekvédelmi Szervezete (GPDA) közleményben tudatta: amennyiben megismétlődnek a Silverstone-ban látott események, azonnal bojkottálják a Német Nagydíjat.

A GPDA továbbra is aggódik a versenyzők és a Forma-1-ben érintett közösség biztonsága miatt, így a pilóták azonnal kigurulnak a garázsba és bojkottálják a Német Nagydíjat, ha megismétlőnek a múlt héten látott drámák. A GPDA közleményében az áll, hogy utóbbi esetében „azonnal ki kell szállniuk az eseményből”. Mindezt akkor, „ha a gumikat érintő probléma – mely egyébként elkerülhető – ismét veszélyezteti a versenyzők, a pályabírók, és a rajongók életét”.

A Pirelli a Kanadában és Silverstone-ban már próbálgatott kevlárpalástos hátsó abroncsokat vitte el magával erre a hétvégére. A versenyzők többsége örült a fejleményeknek, de például Hamilton is megjegyezte, hogy továbbra is aggódik az abroncsok miatt.

A mai közleménnyel a versenyzők jelezték, nekik is van beleszólásuk a dologba. „A GPDA ki akarja fejezni a legmélyebb aggodalmát a Silverstone-ban történt fejlemények miatt. Bízunk benne, hogy a gumik terén eszközölt változtatások hozzák a kívánt eredményeket, és nem fognak hasonló dolgok felmerülni a Német Nagydíjon. Készen állunk rá, hogy a határon vezessük az autóinkat, ahogy mindig is tesszük – ezt várják el tőlünk a csapataink, a szponzoraink, és a rajongók is”- olvasható a dokumentumban.

„Ugyanakkor a versenyzők úgy döntöttek, ha ugyanazok a problémák testet öltenének a Német GP alatt is, akkor azonnal ki kell szállnunk az eseményből, mivel ez az egyébként elkerülhető probléma a gumik terén ismét veszélyeztetné a versenyzők, a pályabírók, és a rajongók életét.”

A Pirelli szerint a Brit Nagydíjon tapasztalt események több tényezőnek köszönhetőek: túl alacsony nyomás, meredek dőlésszög, és a rázókövek magas pereme együttesen járult hozzá a gumirobbanásokhoz. Nem beszélve a bal és jobb oldali gumik cserélgetéséről, mely nem tiltott, de a cég szerint nem is használ a gumiknak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Buttont sem érdekli a teszt, míg Webber szerint oda kellene figyelni Newey-ra
Következő cikk Raikkönen: Ha nem vigyázunk, a Mercedes elkap bennünket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország