A versenyzők egyenpólóval állhatnak ki a rasszizmus ellen vasárnap

A Forma-1 versenyzői a vasárnapi rajt előtt maguk dönthetik el, milyen módon kívánnak rasszizmusellenes üzenetet közvetíteni, míg a BBC arról beszél, egyenpólókkal készülnek a pilóták.

End Racism on the a building

End Racism on the a building

Steven Tee / Motorsport Images

A faji igazságtalanság elleni globális tüntetések közepette a Forma-1 versenyzői is arról beszéltek az utóbbi napokban, hogyan tudnák kollektíven kifejezni támogatásukat a vasárnapi versenyen a Red Bull Ringen. Lando Norris korábban arról beszélt, hogy az a lehetőség is él, hogy letérdelnek a rajt előtt, amelyet a Premier Leagueben már láthattunk.

A dolgot a pilóták péntek esti megbeszélésén tárgyalták meg a résztvevők, ezt pedig a versenyzői szakszervezet által szombaton, az időmérő előtt közzétett közlemény foglalja össze. Ebben a GPDA bejelentette, minden pilóta maga dönti el, kimutatja-e támogatását a rasszizmus ellen „a maga módján”, és olyan tettel tehetik ezt meg, ahogy akarják – bár a BBC értesülései szerint kb. 5 pilóta nem nagyon értett ezzel egyet, ezt a GPDA elnöke, Alex Wurz nem kívánta kommentálni.

„A GPDA virtuális találkozót tartott a 20 pilóta mindegyikével, hogy megegyezzenek arról, mi lehet a legjobb módja, milyen módon mutassák ki egységes támogatásukat a rasszizmus elleni harcban a hétvégi verseny előtt. Minden résztvevő és csapatuk kiáll a rasszizmus és az előítéletek ellen, illetve a sokszínűség, az egyenlőség és a befogadás elvei mellett, illetve támogatják a Formula 1 elköteleződését ezek mellett.”

Még több F1 hír:

„A csapatok együtt fogják kimutatni a támogatásukat vasárnap a verseny előtt, minden egyén szabadságát tisztelve arra, hogy a saját módukon fejezzék ki a rasszizmus elleni harccal vállalt szolidaritást, és mindegyikük maga el is döntheti, hogy hogyan teszi ezt meg.”

A Forma-1 Ausztriában nagyon hangosan hallatja rasszizmusellenes üzenetét, főleg újonnan indult „We Race As One” kampányukkal, mely szlogen mind a 10 csapat autóján ott van. Emellett a boxbejárat mellett egy falon a „Vessünk véget a rasszizmusnak” felirat olvasható és a BBC értesülései szerint holnap a pilóták is egy ilyen feliratú pólót fognak viselni overalljuk alatt.

A Mercedes az autóit fekete alapú festéssel indítja a 2020-as szezonban saját antirasszista üzenetüket közvetítve, míg Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is feltette a sisakjára a Black Lives Matter feliratot.


Az Alfa Romeo F1-es Esport versenyzője az elsők között próbálhatta ki a Forma-1 2020-as játékát, az F1 2020-at, ami hamarosan a munkaeszköze lesz. Érdekességek Bereznay Dániel szemszögéből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Új bizottságot állít fel az F1 a vitás ügyek kiértékelésére
Következő cikk Todt örül, hogy két ikonikus pálya is esélyes az F1-es futamrendezésre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország