A versenyző, aki helyett Michael Schumacher 1991-ben beugrott: A börtönben hallottam róla

Michael Schumacher 1991-ben egy hirtelen jött lehetőséget megragadva mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Eredetileg Bertrand Gachot vezette volna a Jordant, ám miután a pilóta börtönbe került, megnyílt az út a mára már hétszeres világbajnok német előtt.

Michael Schumacher, Ferrari

Fotót készítette: LAT Images

Nem túlzás azt állítani, hogy a Forma-1 történelme 1991-ben óriási fordulatot vett, azonban nem sokon múlt, hogy az események máshogy alakuljanak. Ekkor történt ugyanis, hogy a Jordan F1-es csapatának állandó pilótája, Bertrand Gachot börtönbe került, Eddie Jordan pedig Michael Schumachernek szavazott bizalmat.

Az események a Belga Nagydíj előtt vettek nagy fordulatot, amikor hivatalossá vált, hogy Gachot-ra börtönbüntetés vár egy közúti incidens következtében – a francia Eddie Jordanhez tartott Londonban, amikor összeütközött egy taxival, mely előtte haladt az úton. Ezt követően a szóváltást tettlegesség követte, az F1-es pilótát pedig letartóztatták a hatóságok.

Kilenc hónappal az incidens után Gachot arra számított, hogy megússza az esetet bírsággal vagy felfüggesztett börtönbüntetéssel, azonban a bíróság máshogy döntött: Gachot börtönbe került. Jordan hirtelen elveszítette az egyik versenyzőjét, a többi pedig már történelem.

„Nem tudtam róla” – elevenítette fel a történteket Gachot a Beyond The Grid podcastjában. „Amikor először beszélt nekem valaki Michael Schumacherről – ezt sosem feledem –, az egy börtönőr volt a börtönben.”

Még több F1 hír:

„Az új srác, akit felvettek helyetted, olyan jó, hogy rád már nincs szükség. Szóval itt maradhatsz. Szóról szóra így történt” – árulta el Gachot, aki hozzátette, hogy a csapat másik pilótája levelet küldött neki, hogy beszámoljon a részletekről.

„Andrea de Cesaris levelet küldött nekem. Ez nagyon vicces volt. Andrea-val jó barátságot ápoltam, ő egy elképesztő fickó volt. Azt írta nekem: ne aggódj a német miatt. Épphogy elkapott a kvalifikáción, de hamarosan én kapom el őt. Csak figyelj!”

Mint ismert, Michael Schumacher a 7. helyre kvalifikálta magát az időmérőn, a futamon azonban technikai meghibásodás miatt kénytelen volt kiállni a versenyből. Gachot két hónappal később szabadult a börtönből, majd visszatért a Forma-1-be.

Häkkinen a Mercedesnek: Őt válasszátok!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton videóban üzent: A gyárban vagyok, szimulátorozok
Következő cikk Hivatalos: Érkezik a Drive to Survive 4. évada!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország