Forma-1 Szingapúri Nagydíj

A versenyt „vegyes érzésekkel” záró Leclerc elismerte, ő hibázott az időmérőn

Charles Leclerc vasárnap ugyan remek felzárkózást mutatott be, hiszen a kilencedik helyről végül ötödik lett Szingapúrban, szerinte azonban egyértelműen megfizette az árát annak, hogy hibázott a kvalifikáció során.

Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, on the grid

Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, on the grid

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A monacói pilóta pénteken még tulajdonképpen Lando Norrisszal azonos tempóra volt képes, szombatra viszont látszólag visszaestek, miközben Leclerc időmérője szörnyen alakult, hiszen az egyetlen Q3-as körét elvették pályahatárok miatt.

A ferraris eleinte nagyon nem volt boldog, és elsősorban a csapatát hibáztatta, amiért valamit elszúrtak a kerékmelegítő paplanokkal, hiszen emiatt alacsonyabb volt az első gumik hőmérséklete az ideálisnál, és ez vezetett ahhoz, hogy nem tudott erős kört futni, amikor igazán számított.

 

A verseny után Leclerc viszont már kicsit máshogy nyilatkozott, és elismerte, hogy inkább az ő hibája volt a rossz időmérős szereplés. „Vegyes érzéseim vannak. Ma szerintem nagyon-nagyon jó munkát végeztünk, és nem igazán volt benne ennél jobb eredmény. A versenyünk első része frusztráló volt, mivel nem tudtunk semmit csinálni, csak várni. Aztán amikor Nico [Hülkenberg] és Fernando [Alonso] kiállt, végre nyomhattam.”

„Jó volt a tempónk, kereket cseréltünk, majd igazán erős második etapot futottunk, ami visszahozott minket az ötödik helyre, szóval ebből a szempontból boldog vagyok. A hétvége egésze viszont így is csalódás.”

„Tegnap nagyon mérges voltam a gumik miatt, de visszagondolva rá, igen, az abroncsok nem voltak a tökéletes ablakban, de ez elég gyakran megesik az időmérő során, és a legfőbb gond szerintem az volt, hogy elfékeztem az 1-es kanyart, ami miatt szélesre futottam, elvették a köröm és így tovább” – vállalta magára a felelősséget Leclerc egy nap távlatából.

„Visszagondolva szerintem én voltam a felelős tegnap, és az ilyesmi megtörténik. Lesznek olyan időmérők, amelyeken jól megyünk, és lesznek olyanok, ahol hibázunk, főleg akkor, amikor csak egy köröd van, hiszen olyankor megfizeted az árát. Az egyetlen probléma az, hogy talán Szingapúrban fáj a leginkább, ha nem teljesítesz kört a Q3-ban.”

„Ha viszont csak a versenyt nézem, úgy érzem, remek munkát végeztünk. Ha viszont az egész hétvégét, akkor megfizettem a tegnapi hibámért.” Leclerc most természetesen abban reménykedik, hogy a szünet utáni austini hétvégén ismételten jobbak lehetnek, és újra a legjobb helyezésekért harcolhatnak.

Fernando Alonso a verseny után újabb hangzatos kijelentést tett a Ferrariról...

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Centiken múlt Norris vb-álma, Verstappen remekül mentett kárt – nemzetközi sajtóvisszhang az F1-es Szingapúri GP után
Következő cikk Sainz: Colapinto majdnem három autót ütött ki a rajtnál

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország