A verseny, amelyen Verstappen lenyűgözte Niki Laudát

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen már több kitűnő versenyt is teljesített Brazíliában, az egyikkel pedig sikerült lenyűgöznie Niki Laudát is – az osztrák elismerően nyilatkozott a hollandról a 2016-os esős Brazil Nagydíj után.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB12

Max Verstappen, Red Bull Racing RB12

Red Bull Content Pool

Max Verstappen és Lewis Hamilton kemény csatát vív egymással a 2021-es egyéni világbajnoki címért. A legutóbbi helyszín, amelyen összecsaptak, Brazília volt, ahol Hamilton már világbajnoki címet is, Verstappen viszont „csak” futamgyőzelmet tudott szerezni.

Azonban a holland pilóta a 2016-os brazil versenyével lenyűgözte a 2019-ben elhunyt Niki Laudát. Az ekkor 19 éves pilóta remek versenyt futott, szép előzéseket hajtott végre, majd körülbelül a futam háromnegyedénél ki kellett jönnie a bokszba, így az élmezőnyből a 15. helyig esett vissza.

Viszont ezt követően is kitűnő manőverekkel haladt egyre feljebb, megelőzte többek között Vettelt és Perezt is, végül a harmadik helyen ért célba a két mercedeses mögött, valamint a szurkolóknál ő lett a nap versenyzője.

Még több F1 hír:

Az ekkor a Mercedesnél dolgozó Niki Lauda is méltatta Verstappen teljesítményét, és így nyilatkozott akkor a Sky Sports F1-nak:

„Lewis és Nico tökéletes munkát végzett azzal, hogy az első és a második helyen értek célba. Verstappen kiemelkedő volt, ahogy mindenkit megelőzött a pályán, szóval ez egy érdekes nagydíj volt.”

„Verstappen hihetetlen munkát végzett, egyszerűen hihetetlen, hogy milyen előzéseket hajtott végre. Eddig is tudtam, hogy jó a srác, de most mindenkinek bebizonyította, hogy mire képes” – mondta Lauda.

Az eseménydúsan alakuló esős futam összefoglalója az alábbi linkre kattintva tekinthető meg.

Ferrari: Nem biztos, hogy engedményeket kellene adni az újonnan érkező gyártóknak...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Giovinazzi odaszúrt az Alfának: Sajnálom, hogy a pénz döntő szempont
Következő cikk Mercedes: A lehető legjobb helyszínt választottuk a motorcserére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország