BRÉKING

A végrehajtók megérkeztek a Sauberhez, letartóztathatják a női csapatfőnököt

A svájci istállónak valószínűleg eleget kell tennie a bíróság kérésének, máskülönben mindent lefoglalnak a csapatnál.

A GP-live.hu már több alkalommal is beszámolhatott Giedo Van der Garde és a Sauber közös peréről. A holland versenyző támogatói tavaly egy több millió eurós szerződést írtak alá a csapattal, mely év végén önkényes módon felbontotta azt.

Van der Garde végül a bíróság elé vitte az ügyét, mivel Marcus Ericsson és Felipe Nasr érkezésével elvesztette a helyét a rajtrácson.

Az ausztrál bíróság mindkét alkalommal a hollandnak adott igazat, aki időközben már magára is ölthette a Sauber szerelését, és a hírek szerint megkezdte a közös felkészülést az istállóval a Maláj Nagydíjra. Elviekben már Melbourne-ben is elfoglalhatná Ericsson helyét, de a versenyzői engedélye a gyorsított eljárással sem fog megérkezni az Albert Parkba.

A Saubernek azonban nagyon óvatosnak kell lennie, mert a végrehajtók már ott vannak a csapatnál, és ha nem segítik Van der Garde munkáját, akkor mindent lefoglalhatnak a helyszínen. Mindeközben Monisha Kaltenborn csapatfőnök letartóztathatják, aki az ügy egyik fő érintettje.

Van der Garde ügyvédje felolvasott egy idézést a bíróság előtt, melyben Kaltenborn letartóztatását kérte.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 15 év a Forma-1-ben – Jenson Button "kiélvez minden pillanatot"
Következő cikk Mercedes: "A pilótáknak szinte semmi dolguk a kormány mögött"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország