A VB cím után a szurkolók Mercedest akarnak venni

A VB cím után a szurkolók Mercedest akarnak venni

A Mercedes sikere a Forma-1-ben a márka ismertségének is jót tesz, ami hatással van az utcai autók eladására is. A világbajnoki cím óta meredeken nőnek az eladási számok.

Az eladási mutatók 16%-kal emelkedtek márciusban, ezzel 183.467 autót adtak el világszerte. Ez a márka történetének rekordja, ugyanis ennyi autó ilyen rövid idő alatt még nem kelt el. Főleg Európában, Kínában és az Egyesült Államokban nőttek az eladások, különösképpen a C osztályban.

Még akkor is, ha az elmúlt években a királykategória nem ragyog olyan fényesen, még mindig a motorsport csúcsát jelképezi. Aki kiemelkedik a mezőnyből, növekvő népszerűségnek örvendhet, amiből az utcai autók eladásánál is előnyt kovácsolhat – legalábbis, ha az illető egy autógyár. A Mercedes 2010-ben úgy döntött, hogy újra gyári csapatot indít a Forma-1-ben, és az elmúlt szezonban jutottak el odáig, hogy mindenkit legyőzzenek a mezőnyben.

Tulajdonképpen használnak a Forma-1-es sikerek a márkának vagy a stuttgarti autógyár már a motorsportban betöltött szerepe nélkül is elég népszerű? A brit piac- és véleménykutató cég, a ’YouGov’ erre a kérdésre kereste a választ 2014. november elejétől.

Az eredmények azt mutatják, hogy Nico Rosberg és Lewis Hamilton sportban elért sikerei hatással vannak a lakosságra. A felmérés szerint a legnagyobb médiazajt a Mercedesről a világbajnoki duó végső küzdelme alatt mérték. Ez azt mutatja, hogy a megkérdezettek abban az adott két hétben valami pozitívat vagy negatívat hallottak a márkáról. A motorsport rajongók esetében ez a görbe még meredekebben emelkedik.

A tél folyamán mindkét csoportnál estek az értékek, de már a 2015-ös szezonnyitó azt mutatja, hogy a Mercedes a sikereivel médiazajt keltett. Így kijelenthető, hogy a márka elkötelezettsége a motorsport iránt tényleg hoz valamit a hírnevüknek. A kérdés csak az: Ez előnyükre válik? Az értékek nyilván csak azt mutatják, hogy a megkérdezettek hallottak-e valamit a Mercedesről – azt nem mérik, hogy ez pozitív vagy negatív üzenet volt-e. A csapat dominanciája, akár negatív visszhangot is kelthet.

Emellett a felmérés mellett nem árt, ha az eladási statisztikákat is megnézzük, amik azt mutatják, hogy a megkérdezettek valóban vásárolnak-e Mercedes járműveket. A motorsport rajongók esetében ez a mutató egyértelműen megugrott a Lewis Hamilton VB címét követő egy hónapban, és március kezdete óta szintén a csúcson van. A motorsport iránt nem rajongó célcsoport esetében a sportban elért eredmény szinte semmilyen hatást sem váltott ki: az eladási mutatók a vizsgált időszakban konstans eredményt mutatnak.

Ez pedig azt jelenti, hogy a motorsport rajongók körében az érdeklődés a sportban elért eredményekkel növelhető, és a médiában a motorsport iránt nem érdeklődő közönség figyelme is felkelthető. Ha az ezüstnyilak idén is sikeresek lesznek, akkor a Mercedes biztos azt szeretné, hogy a pályán elért sikerekből a pályán kívül továbbra is profitáljon.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING