A valaha volt legfurcsább Forma–1-es pályák

Amikor a sorozat megerősítette, hogy a második bahreini hétvégén a „külső” vonalvezetést fogják majd használni, sokan kritizálni kezdték a 3543 méteres aszfaltcsíkot, mondván, hogy az nem egy igazi versenypálya. Ezt észben tartva a WTF1 úgy döntött, hogy megkeresi az F1-ben használt valaha volt legfurább helyszíneket.

A valaha volt legfurcsább Forma–1-es pályák

Az első ilyen pálya az AVUS (Automobil-Verkehrs- und Übungsstraße). A 8,3 kilométeres versenyhelyszín lényegében két hosszú egyenesből állt egy-egy hajtűkanyarral a végein, és inkább hasonlított egy kétszer kétsávos autópályára, mintsem egy normális pályára.

Az eredeti vonalvezetés ráadásul 19 km hosszú volt, ezt azonban többször is lerövidítették, így kaptuk meg a 8,3 km-es változatot az 1959-es nagydíjra. Az északi kanyarja elképesztő mértékben döntött volt a 30-as évektől egészen 1967-ig, és gyakran emlegetik úgy, mint az egyik legveszélyesebb versenypályát a világon.

Az idők során számos különböző sporteseménynek adott otthont, legyen szó motorversenyekről vagy az 1936-os nyári olimpiai játékok atlétikai versenyeiről. Az F1 hivatalosan először és utoljára 1959-ben versenyzett az AVUS-on, augusztus 2-án, a futamot pedig Tony Brooks nyerte.

 

Mai szemmel furcsa módon az első hármas ugyanabból a csapatból került ki. Tony Brooks, Dan Gurney és Phil Hill is a Scuderia Ferrarit erősítették, és a Dino 246-os modellel mentek. Akkor még az 1959-es Német Nagydíj volt a valaha volt leggyorsabb, hiszen az átlagsebesség 143,3 mph, vagyis nagyjából 230 km/h volt.

1961-től aztán a sorozat már nem versenyzett olyan helyszíneken, melyek döntött kanyarral rendelkeztek, mivel túl veszélyesnek ítélték azokat. Manapság az AVUS már egy elhagyatott és elfeledett versenypálya a múltból. 1999-ben még tartottak rajta egy nagy „búcsú” futamot, de a tornyot és az irodahelyiségeket ma már motelként használják.

Még több F1 hír:

A második pályát a listán talán nem kell olyan sok embernek bemutatni, hiszen a híres Nürburgring Nordschleiféről van szó. A német futamok nagy részét itt tartották, és bizonyos szempontból 1927-től 1982-ig volt használatban, a hossza pedig elképesztő, 22,835 km volt és 160 kanyart tartalmazott.

Mivel az F1-es autók egyre gyorsabbá váltak, ahogyan az idő haladt előre, a pálya úgy kezdett egyre veszélyesebb lenni. 1967-ben például egy sikánt iktattak be a rajt/célegyenes elé, három évvel később, vagyis 1970-ben pedig bojkottálták a futamot, mivel túlságosan kockázatosnak titulálták azt.

Abban az évben történt egy halálos baleset Zandvoortban, emiatt pedig a pilóták követelték, hogy változtassanak a Nordschleifén, erre azonban már nem volt idő a futamig, így azt áthelyezték a „biztonságosabb” Hockenheimringre.

Nick Heidfeld, BMW Sauber F1 Team, drives the Nordschleife Circuit in the BMW Sauber F1

Nick Heidfeld, BMW Sauber F1 Team, drives the Nordschleife Circuit in the BMW Sauber F1

Fotó készítője: BMW AG

A versenyzők panaszai után szalagkorlátokat telepítettek, a nyomvonalat pedig elsimították és igyekeztek eltüntetni a bukkanókat. A változtatások miatt egy ideig még tartottak rajta futamokat, de idővel úgy határoztak, hogy mégis túl drága és veszélyes az egész. Például egy normál helyszínhez képest ötször annyi pályabíróra volt szükség.

A Nordschleifét maga Sir Jackie Stewart nevezte el egyszer a zöld pokolnak, ez a név pedig hűen tükrözte a pálya karakterét. Számos halálos baleset történt rajta az évek során, de a leghíresebb momentum talán a mai napig Niki Lauda 1976-os incidense.

A váltakozó időjárási körülmények miatt nem mindenki szeretett volna részt venni az akkori viadalon, maga a címvédő, Niki Lauda is ellenezte a versenyt, de nem hallgattak rá. A futamon aztán bekövetkezett az osztrák súlyos balesete, melynek következtében komoly sérüléseket szenvedett és súlyosan meg is égett.

A versenyzőtársai szerencsére megálltak a pályán, és kihúzták őt az égő roncsból, de ez volt az utolsó alkalom, hogy a Nordschleifén F1-es autók köröztek éles körülmények között.

 

A lista következő szereplője az olaszországi Pescara. Ez az elképesztő, 25,8 kilométeres aszfaltcsík mindössze egyetlenegy hivatalos Forma–1-es viadalt rendezett 1957-ben, mivel abban az évben több másikat is töröltek. Mindmáig ez a leghosszabb pálya, amelyen F1-es versenyt tartottak.

A rajongók ellepték a helyszínt, és a becslések szerint közel 200 ezer néző láthatta, ahogyan Sir Stirling Moss halad át elsőként a célvonalon a Vanwall VW5-össel, őt pedig Juan Manuel Fangio követte, a harmadik pedig Harry Schell lett.

 

Mivel utcai pálya volt, ezért több falun is áthaladtak a pilóták, az alakja pedig nagyjából egy háromszögre hasonlított. A maga két, 5,5 kilométer hosszú egyenesével olyan rizikósnak ítélték a helyszínt, hogy még Enzo Ferrari sem engedte meg, hogy 1957-ben elinduljanak a pilótái a nagydíjon.

A pole-t ugyan még Fangio szerezte meg a Maseratival, kilenc percnél is hosszabb időeredménnyel, de a futamot aztán Moss nyerte 2 óra 59 perc alatt. Fangio hátránya a második helyen több mint három perc volt.

Ez még nem minden – a 2. részt itt találjátok meg:

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Az IndyCar is tanulna Grosjean bahreini balesetéből
Előző cikk

Az IndyCar is tanulna Grosjean bahreini balesetéből

Következő cikk

Renault: mindenki legalább félig új autót fog készíteni 2021-re is

Renault: mindenki legalább félig új autót fog készíteni 2021-re is
Hozzászólások betöltése