A trükkös időmérős csata, amit Vettel nyert a 12. helyével

Sebastian Vettel egy szokatlan időmérős csatát nyert a 2021-es Amerikai Nagydíj szombati napján, miután sikerült kiharcolnia, hogy a 18. helyről rajtoljon, a motorcserés büntetésekkel vele együtt a mezőny végére kerülő Fernando Alonso és George Russell elől.

A trükkös időmérős csata, amit Vettel nyert a 12. helyével

Az idei USA Nagydíj előtt hamar kiderült, hogy Sebastian Vettel és George Russell is a mezőny végéről rajtol majd, miután mindketten új Mercedes-erőforrásokat kaptak. Amennyiben ez így is maradt volna, nem hajtottak volna pályára a Q2-ben sem, mivel az utolsó sorban nem igazán számít, melyik oldalról rajtolsz.

Fernando Alonso szombaton bejelentett motorcseréjével azonban már más volt a helyzet, ugyanis az időmérős eredményeik alapján valaki egy sorral előrébbről, a 18. helyről rajtolhat. A Q2-ben így érdekes csata alakult ki hármuk között: egyikük sem akart bejutni a Q3-ba, mivel az azt jelentette volna, hogy használt gumikról kell rajtolniuk, de le akarták győzni a többieket.

A „csatát” végül Vettel nyerte a 12. helyével, így ő rajtolhat ma este a 18. helyről, míg mögötte George Russell lett volna – ha nem törlik el a brit utolsó mért körét a pálya kiszélesítése miatt.

Alonsóval más terve volt az Alpine-nak: a kétszeres világbajnokot azért küldték a pályára a Q2-ben, hogy a hátsó egyenesben szélárnyékot adjon csapattársának, Esteban Oconnak, aki végül a közepeseken így sem tudta bevinni az A521-et a Q3-ba.

Még több F1 hír:

„Fura volt felkelni úgy, hogy tudtam, akkor is a mezőny végéről rajtolnék, ha megszerezném a pole-pozíciót” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak George Russell az időmérőjéről. „Ha csak Sebastian és én lettünk volna ilyen helyzetben, akkor pályára sem mentünk volna. Őszintén, Sebastian elég erősnek tűnt.”

„Az első szektorom jól sikerült, de aztán hibáztam egyet, ez volt az első alkalom, hogy eltörölték egy körömet. Nem a világ vége, így legalább előre, nem pedig hátra figyelek majd a versenyen, mint ahogyan általában szoktam.”

Vettel elmondása szerint nem erőltette meg magát ahhoz, hogy legyőzze a Q2-es riválisait, de ettől függetlenül nem tudja, mire számítson a versenyen.

„Szerintem nem volt már új szett gumijuk, a célunk pedig csak annyi volt, hogy előttük végezzünk. Az utolsó körömön nem is nyomtam neki teljesen, nehogy bejussak a Q3-ba, ami elég ritka! Remélhetőleg ez a pár extra kör is a segítségünkre lesz vasárnap.”

„Mi tudjuk, milyen tempóra vagyunk képesek, de fogalmam sincs, mire számítsak a többiektől. Kemény versenyünk lesz a forróság és a gumik kopása miatt. Nem lesz egyszerű előzni – nincsenek már pályák, ahol könnyű előzni, de szerintem amennyiben a gumik határozzák meg holnap a verseny alakulását, többen is szenvedni fognak, ami még megnyithat előttünk pár lehetőséget.”

Horner igazi show-t vár a rajtnál a Verstappen-Hamilton első sor miatt

megosztás
hozzászólás
Ferrari: sokkal rosszabb a pálya, mint 2019-ben volt
Előző cikk

Ferrari: sokkal rosszabb a pálya, mint 2019-ben volt

Következő cikk

McLaren: el kell fogadnunk, hogy a Ferrari jobb nálunk

McLaren: el kell fogadnunk, hogy a Ferrari jobb nálunk
Hozzászólások betöltése