A Toyota csapatfőnöke már a WRC-be csábítaná vissza Räikkönent

Kimi Räikkönen a szezon végén visszavonul az F1-ből, és elmondta, hogy egyelőre még semmilyen terve nincsen a jövőt tekintve. A korábbi kétéves kihagyása alatt azonban előszeretettel ralizott, most pedig az egyik WRC-csapat vezetője „tett neki ajánlatot”.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Jari-Matti Latvala hosszú pályafutást tudhat maga mögött a ralizás legrangosabb bajnokságában, idéntől azonban már a Toyota gyári csapatát vezeti. Az Ilta Sanomat finn lapnak pedig most Räikkönenről is beszélt.

„Szerintem Kimi még mindig képes lenne raliautókkal versenyezni. Jó lenne, ha visszatérne a bajnokságba. Az egész világbajnokság szempontjából hatalmas hír lenne ez” – vélekedett honfitársáról Latvala.

„Ebben az esetben pedig az lenne a legjobb, ha Kimi velünk lenne. Jövőre azonban ez még nem lesz lehetséges, mivel sajnos nincs annyi autónk, hogy adni tudjunk neki egyet akár csak egyetlen eseményre is.”

Még több F1 hír:

Räikkönen visszavonulása egyébként sokakat megmozgatott, és már a WEC is „bejelentkezett” érte, és elmondták, hogy ők is szívesen látnák a 2007-es F1-es világbajnokot a hosszútávú sorozatban.

Ha ez azonban nem lenne elég, akkor a kétszeres ralivilágbajnok, Marcus Grönholm úgy gondolja, a ralikrossz jobb hely lenne a most 41 éves finn sztár számára. „Azt akarom, hogy ő legyen a csapatunk bajnok versenyzője” – mondta.

A Jégembernek tehát a hírek szerint bőven akadnak kérői, a kérdés csak az, hogy ő maga mihez akar kezdeni. Azt azért elmondta visszavonulása kapcsán, hogy kicsit elege van már az időbeosztásokból, ezért vélhetően teljes szezont már nem akar majd menni egyetlen sorozatban sem, de egy-egy viadalra ettől függetlenül gond nélkül beugorhat majd, legyen szó bármilyen kategóriáról.

Wolff nem aggódik Albon szerződése miatt, mivel bebiztosították magukat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilott 2022-es IndyCar-szereplése „megbeszélés alatt” áll
Következő cikk Indiai győzelem az F2-ben, az utolsó körig kérdéses volt a 3. hely sorsa

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország