A Török Nagydíjig eldőlhet Albon sorsa - Marko elismerte, hogy háromesélyes a játszma

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elismerte, hogy amennyiben Albon nem teljesít a következő futamokon, elvesztheti az ülését a csapatnál és azt is elmondta, kik jöhetnek a helyére.

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Charles Coates / Motorsport Images

Alex Albon a hétvégi Eifel Nagydíjat egészen jó helyről kezdhette, ötödikként indult, de miután már az első kör végén kockára fékezte a lágy keveréket, korábban kellett kijönnie a bokszba náluk, és ezzel taktikai hátrányba került.

Visszajövetele után egy szerencsétlen megmozdulással sikerült ledarálnia Danyiil Kvjat első szárnyát, pedig szépen jött vissza a közepeseken, majd pár körrel később kiállni kényszerült, mivel valamilyen törmelék lyukat ütött a hűtőre.

Ez egy újabb nem túl szép eredmény a brit-thai versenyző – Red Bullhoz viszonyítva – nem túl fényes eredménylistájának, újra muníciót adva azoknak, akik azt mondják, nem kellene a csapatnál lennie. A Sport1-nek adott interjújában Helmut Marko is elismerte, hogy teljesítenie kell Albonnak, hogy maradhasson – bár a tegnapi teljesítményt is jónak értékelte:

Még több F1 hír:

„Albonnak teljesítenie kell és maradhat. A Nürburgringen jó volt a teljesítménye, szóval még vizsgálni fogjuk. A mi pilótáinkon kívül csak Hülkenberg és Perez elérhetőek, én viszont kétlem, hogy bárki három tizeden belülre tudna érni Maxhoz képest, a három tized pedig Albon jobb napjain megvan.”

Marko azt is elmondta, hogy mikor fogják bejelenteni a Red Bull és az AlphaTauri 2021-es felállását: „Jelenleg három hely már tisztázva van, a negyedikről legkésőbb Isztambulig dönteni akarunk.”

Hülkenberg a Red Bullban, Schumacher az Alfa Romeóban... majdnem teljesen máshogy alakult az Eifel Nagydíj

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hülkenberg a Red Bullban, Schumacher az Alfa Romeóban... majdnem teljesen máshogy alakult az Eifel Nagydíj
Következő cikk A Renault csak B-terv a Red Bull számára motorügyben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország