BRÉKING

A Toro Rosso Verstappennek ad igazat, Sainz szerint a csapatérdeket is szem előtt kell tartani

Igaz, a Toro Rosso megkérte Max Verstappent, hogy engedje el csapattársát a futam végén, de Franz Tost szerint igaza volt a holland újoncnak, amikor nem engedelmeskedett. Carlos Sainz annyit tett a dologhoz, hogy szerinte gondolni kell a csapatérdekre is.

Verstappen lefulladt a rajtrácson, a mezőny után kellett erednie, körhátrányba került, és így jött fel végül csapattársa elé. A Toro Rosso arra kérte, engedje el a frissebb gumikon köröző Sainzot, aki vadászná Pérezt, de nem engedelmeskedett.

„A futam végén érkezett az utasítás, hogy engedjem el Carlost, de az egész versenyen remek volt a tempóm, mindenkitől elhúztam a középmezőnyben, szóval nem volt okom rá, hogy elengedjem. Ha fordítva lett volna, akkor is ugyanez történik”- jegyezte Verstappen meg a Skynak.

Sainz nem volt túl lelkes. Elismerte, az volt a terv, hogy elengedi Verstappen, és ha nem tudja megelőzni Pérezt, akkor visszaengedi maga elé a hollandot. „Kétség sem férhet hozzá. Megtettem volna. Láttam, amit a Red Bull tett Monacóban – azt mondtam magamban, 'Nézd, ez a legjobb, amit tehetsz, hogy csapatjátékos legyél'”- kezdte Sainz. „Engedd el azt, aki frissebb gumikon van – és ez én voltam. Legalább engedd meg, hogy egyszer megpróbálja. Ha nem megy, akkor is marad a nyolcadik és kilencedik hely, nem gond. Csak azt az egy esélyt akartam, de egyszer sem engedte.”

„Nem az én gondom. Amikor felvesszük a sisakot, akkor persze riválisok vagyunk, de olykor a csapatra is gondolnod kell, nem csak magadra”- mondta a spanyol.

„Érzésem szerint megelőzhettem volna a Force Indiát, de ez az ő választása volt; nagyon magabiztos voltam, hogy meg tudom csinálni, de ő úgy döntött, nem enged el. Mindig is azt akarom, hogy a lehető legjobban végezze a dolgát a csapat. Idén háromszor vagy négyszer engedtem el őt. Négyszer mondták neki, hogy engedjen el, és nem tett így. Kicsit fájdalmas”- mondta Sainz a BBC-nek.

A Toro Rosso csapatfőnöke nem ért egyet a spanyollal, szerinte nem volt elég közel Sainz – de akkor miért adtak többször olyan utasítást Verstappennek, hogy engedje el csapattársát? Nem tudni.

„Carlos új gumikon volt, így azt gondoltuk, hogy pozíciókat cserélhetünk, de utána Carlos túl lassú volt, túl messzire volt Max mögött, így neki volt igaza. Látta, hogy Carlos nem közelít, és Carlos nem előzhette volna meg Pérezt, így helyes volt, hogy hagytuk őket ennyiben. Carlos minimum mindig 3-4 tizedre volt mögötte, ha pozíciót akar cserélni, akkor közelebb kell lennie, vagy nincs értelme. Nem kaphatta volna el Pérezt”- mondta Tost.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel nyerte meg a Szingapúri Nagydíjat Ricciardo és Raikkönen előtt! Hamilton kiesett, egy ember besétált a pályára
Következő cikk Button: Nem hiszem, hogy Maldonado most terelt volna le utoljára valakit a pályáról...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország