A Toro Rosso újonca rögtön a rajtrács végére kerül az Amerikai Nagydíjon: Verstappen is?

Brendon Hartley egy büntetés miatt biztosan a rajrács végéről fogja megkezdeni az Amerikai Nagydíjat Austinban vasárnap.

Az új-zélandi versenyzőre igen komoly kihívás vár, hiszen az első F1-es versenyén fog részt venni a hétvégén, ráadásul úgy, hogy 5 éve még csak szimulátorban sem tesztelt hasonló autókat.

Hartley, aki az elmúlt években sokat fejlődött, és a WEC-ben versenyzett az LMP1-es kategóriában a Porsche színeiben, a Toro Rossóval áll majd rajthoz Pierre Gasly helyén, aki a Super Formula fináléján vesz részt, mint a bajnoki címre esélyes.

Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke a Motorsport.com kérdésére megerősítette, hogy a beugró versenyzőjük erre a hétvégére egy teljesen új motorcsomagot fog kapni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a rajtrács végére kerül a büntetés miatt.

Tost hozzátette, a másik autó, amit pillanatnyilag Daniil Kvyat vezet, Mexikóban, a következő hétvégén kapja meg a friss erőforrást. Az ok egészen egyszerű, miután a motorok élettartama elérte a kritikus szintet a sok megtett kilométer után.

Bár a büntetés mértéke egyelőre nem ismert Hartley esetében, a teljes cseréért 30 hely jár, hiszen ez már a hatodik V6-os csomag, turbó és MGU-H, valamint az ötödik energiaellátó egység és vezérlőelektronika. A negyedik MGU-K használatáért nem jár büntetés.

A források jelezték, hogy a Red Bullnál is hasonlóra készülnek Max Verstappen autójában. Csütörtökön megkérdezték a hollandot erről, aki azt mondta, pénteken tudják meg, hogy mi lesz ezzel kapcsolatban, de pillanatnyilag ő sem biztos abban, hogy mi fog történni.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Egyesült Államok Nagydíj
Pálya Circuit of the Americas
Versenyzők Brendon Hartley
Csapatok Toro Rosso
Cikk típusa Motorsport.com hírek