A Toro Rosso megcélozhatja a McLarent?

Daniil Kvjat még várna ezzel, de szerinte egyelőre jól áll a Toro Rosso-Honda szénája, mely továbbra is az ötödik helyen áll a bajnokságban, ami a japán gyártó számára is fontos a folytatás előtt.

Daniil Kvyat, Toro Rosso, rides a scooter

Simon Galloway / Motorsport Images

Az elmúlt hétvégén a Toro Rosso-Honda szépen profitált a többiek problémás versenyhétvégéjéből, kezdve a McLarennel, az Alfa Romeóval és a Renault-val. Gyakorlatilag minden a kezükre játszott, miközben Daniil Kvyat és Pierre Gasly is fontos pontokat gyűjtött a csapatnak. Az orosz pilóta nagyon reményteljes a folytatás előtt.

Még több F1 hír:

A verseny: „A mezőny leghátuljáról indultam, úgy, hogy péntekről tudtam, hogy a versenytempó nem az igazi, ráadásul szombaton sem voltunk túl jók. Mindeközben az egyik red bullos autó volt előttünk szinte végig, ami hab volt a tortán, úgyhogy eléggé magabiztosnak érzem magam ezután a felzárkózás után, ezt kell tovább folytatnom.”

Jó volt az autó? „Elég jól ment ma, igen. Tudjuk, hogy a körülmények is segítettek, és erre nem támaszkodhatunk, az időmérőn is oda kell figyelni. Nem hibázhatunk ilyeneket, ha pontokat akarunk szerezni. Nem igazán feküdt nekünk a szombati forróság. Elméletben amúgy sem a mi pályánk ez, de amikor mindennek klappolnia kellett, akkor minden összejött, és így utólag már azt sem bánom annyira, hogy a péntek és a szombat nem sikerült annyira.”

Pierre Gasly, Toro Rosso STR14, leads Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14

Pierre Gasly, Toro Rosso STR14, leads Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14

Fotó készítője: Gareth Harford / Sutton Images

Lelkesítő a dolog? „Egyelőre még nem tudunk pontos számokat, de a versenyen volt pár ütközetem. Általában kicsit úgy éreztem a hétvégén, hogy a kocsinak a tempója az egyenesekben még hibádzik. De ettől függetlenül egész jól fel tudtuk a többiekkel venni a versenyt, ami egyelőre elég, de persze, sosem lehetünk elégedettek.”

31 pontra van a McLaren. „Elég optimisták lennénk, ha rájuk összpontosítanánk. Nagyon jó évük van. Ez a verseny most nem lesz túl emlékezetes nekik, de mind tudjuk, milyen erősek tudnak lenni, és szerintem inkább versenyről-versenyre kéne néznünk a teljesítményt, nem a bajnokság alapján. Nekünk most elég jól áll a szénánk, de nem nagyon bámészkodhatunk, hanem dolgoznunk azzal, amink van.”

Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14

Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Milyen volt a vasárnap? „Nagyon jó volt a vasárnapom. Mindent kipréseltünk belőle. Jó volt a taktika, jól kezeltük a gumit, jókat harcoltunk, a Red Bullal csatáztunk a verseny nagy részében, ami elég jó. Nagyon boldog vagyok, a csapat is értékes pontokat szerzett, izgatott vagyok a jövő miatt, hátha még több pontot össze tudunk hozni. Azonban az egykörös tempónkon fejleszteni kell, mert a tegnapihoz hasonló körülmények között kicsit nehezebb a dolog, és... igazából csak ennyi. Elvileg ez nem a mi versenyünk kellett volna, hogy legyen, azonban mégis sikerült mindent kihozni belőle.”

Az „új” csapattárs. „Pierre azonnal felvette az iramot, már a péntek reggeli gyakorláson, és nagyon úgy néz ki, hogy kényelmes neki az autó, szóval jól néz ki a jövőnk. Mindkét autó pontot szerzett, ez fantasztikus, hogy... valahogy... Nem igazán volt sokat a Red Bullnál tulajdonképpen, és aztán azonnal felvette a középcsapat tempóját, ez nagyon jó. Nagyon fontos pontokat szereztünk ma, és örülnünk kell.”


43 esztendővel ezelőtt ezen a bizonyos napon szenvedett súlyos égési sérüléseket Niki Lauda, aki azonban pár héttel később a csodával határos módon visszatért, és folytatta a harcot a világbajnoki címért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: 2021-től valódi üzletté válhat a Forma-1
Következő cikk Ocon elárulta, mi számít neki a Renault-nál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország