A TOP 10 legjobb pilóta a versenyzők szavazatai alapján

Lewis Hamilton nemcsak a hetedik világbajnoki címét gyűjtötte be idén, de a csapatfőnökök után a versenytársai is őt szavazták meg a legjobban teljesítő Forma–1-es pilótának. Meglepetésre Albon és Grosjean is az első 10-ben.

A TOP 10 legjobb pilóta a versenyzők szavazatai alapján

A Forma–1 hivatalos weboldalán nemcsak a csapatvezetőknek tették lehetővé, hogy szavazzanak az idei évben legjobban teljesítő F1-es pilótákról, de megadták a lehetőséget a sorozat versenyzőinek is, hogy döntsenek arról, kiket rangsorolnak az előkelő TOP 10-es helyek valamelyikére.

A szabályok lehetővé tették a résztvevő pilóták számára, hogy akár saját magukra is voksoljanak – bár azt is érdemes megjegyezni, hogy nem mindegyikük élt ezzel a lehetőséggel, akik mégis, azok sem feltétlenül az első helyre húzták magukat. Mindezt teljesen névtelenül bonyolították le.

A pontszámok a jelenleg Forma–1-ben is érvényes pontrendszer alapján kerültek kiosztásra, tehát a listavezető 25 pontot kapott, míg az utolsó, azaz a tizedik helyre rangsorolt pilótának mindössze 1 ponttal kellett beérnie. A pontszámokat a szavazatok leadása után összesítették, így kapták meg a TOP 10-es végeredményt.

Még több F1 hír:

Az első két helyen nem történt változás a csapatvezetők listájához képest, Hamilton kényelmes előnnyel végzett Verstappen előtt, a harmadik helyen azonban történt egy csere, Daniel Ricciardo előrelépett egyet, így Charles Leclerc-nek be kellett érnie a negyedik hellyel. A Renault színeiben utolsó idényét teljesítő ausztrál tehát a pódiumon végzett.

A monacói révén a Ferrari pedig igen előkelő helyre került, Leclerc nem egy alkalommal túlteljesítette az elvárásokat, és jelentősen háttérbe szorította négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt. Az első ötbe befért még az a Pierre Gasly, aki idén először ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, a francia ezzel újabb elismerést zsebelhetett be.

George Russell annak ellenére is bekerült a legjobb tízbe, hogy idén mindössze egy alkalommal végzett pontszerző helyen, de a sereghajtó Williamsnél végzett munkája, illetve a zseniális bemutatkozása a Mercedesnél Hamilton pótlása alkalmával meggyőzőnek bizonyult, és egészen a hatodik helyre repítette a britet.

 

Sergio Perez, aki Gaslyhoz hasonlóan idén ünnepelhette első futamgyőzelmét a hetedik helyen végzett, közvetlenül a szezon végén óriási horrobalesetet szenvedő Romain Grosjean előtt. A 2021-es idényt a Ferrarinál folytató Carlos Sainz kilencedikként futott be, megelőzve azt az Alexander Albont, aki a következő évben ülés nélkül marad.

A listáról hiányzik Lando Norris, akinek nem sikerült beverekednie magát a legjobb tízbe, de az idén több ízben is dobogóra álló Lance Stroll sincs rajta a listán, nem beszélve Valtteri Bottasról, aki hiába lett második a bajnokságban, mégis messze volt idén Hamiltontól, a többiek szemében pedig nem is nyújtott maradandót 2020-ban.

A rangsor tehát tartogat néhány meglepetést...

A szavazásban résztvevő pilóták az alábbiak voltak ABC-sorrendben: Alexander Albon, Pierre Gasly, Antonio Giovinazzi, Romain Grosjean, Daniil Kvyat, Nicholas Latifi, Kevin Magnussen, Lando Norris, Esteban Ocon, Sergio Perez, Daniel Ricciardo, George Russell, Carlos Sainz, Lance Stroll, Max Verstappen.

Webber szerint Verstappennek van még ideje bajnoki címeket nyerni


megosztás
hozzászólás
„Az első öt évében senki sem nyert öt bajnoki címet"

Előző cikk

„Az első öt évében senki sem nyert öt bajnoki címet"

Következő cikk

Steiner : "Egy dolgot kértem Schumachertől"

Steiner : "Egy dolgot kértem Schumachertől"
Hozzászólások betöltése