A tökéletes stratégia a 7. helyig repítette Maldonadót Szocsiban: Raikkönen ütközése segített

A tökéletes stratégia a 7. helyig repítette Maldonadót Szocsiban: Raikkönen ütközése segített

Pastor Maldonado a tegnapi gyenge időmérő után ma a hetedik helyen fejezte be az Orosz Nagydíjat, és ezzel pontot szerzett a Lotusnak.

A Lotus az Orosz Nagydíjon elég felemás hangulatban lehet: Romain Grosjean hatalmas és ijesztő balesete után jól van, míg Pastor Maldonado Szocsiban bezsebelt pár pontot.

A venezuelai pilóta egy gyenge időmérőt követően csak a 14. rajthelyről vághatott neki az orosz futamnak, de a stratégiának köszönhetően ezen a pozíción sokat tudott javítani. Maldonado a lágy abroncsokon kezdett, és egy hosszú első etapot teljesített, ugyanis csak 30 kör után váltott szuperlágyakra, melyeken a futamot is befejezte.

„Ma ez egy kicsit trükkös volt, de a jó stratégiát alkalmaztuk, azaz a lágyakon rajtoltunk, és egy hosszú etapot mentünk. Az etap elején az autónk nem úgy viselkedett, ahogy vártuk, de pár kör után ismét felvettük a ritmust.”

Maldonado már zsinórban másodszor szerzett pontot, miután két héttel ezelőtt Suzukában nyolcadik lett. „Ma pontot szereztünk, ami nagyon pozitív a csapatnak.” – tehát a 30 éves pilóta jó érzéssel távozhat Szocsiból – „Remélhetőleg a következő futamon is így folytatjuk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Pastor Maldonado
Cikk típusa BRÉKING