„A tény, hogy minden futamot megnyerhetünk, elméletben nyugodtabbá tesz minket”

Max Verstappennek idén talán végre tényleg olyan autója van, amellyel harcba szállhat a bajnoki elsőségért Lewis Hamiltonnal és a Mercedesszel szemben. Ez azonban akár extra terhet is róhat a hollandra, aki még egyszer sem volt részese hasonló küzdelemnek.

„A tény, hogy minden futamot megnyerhetünk, elméletben nyugodtabbá tesz minket”

Jos Verstappent Jack van Gelder, a Ziggo Sport műsorvezetője kérdezte egy Instagram Live keretében, és több aktuális témáról is szó esett. Az első kérdés arra vonatkozott, hogy vajon nagyobb nyomást jelent-e Max számára, hogy idén végre esélye van világbajnoki címet nyerni.

„A tény, hogy minden futamot megnyerhetünk, elméletben nyugodtabbá tesz minket, mivel tudjuk, hogy Max a megfelelő helyen van a Red Bullnál. Ugyanakkor mégis hoz némi extra nyomást magával mindez” – felelte idősebb Verstappen.

A 23 éves holland még sosem vezette a bajnokságot karrierje során, de ha mondjuk sikerülne nyernie most hétvégén Portugáliában, akkor ez is eljöhetne számára. Ez azonban kevésbé hozza lázba a Verstappen családot, mert nekik más célok lebegnek a szemeik előtt.

Még több F1 hír:

„Természetesen nyerni akarunk, de a legfontosabb, hogy Max legyen a világbajnokság élén 23 verseny után. Annyira keményen és régóta dolgoztunk már azon, hogy legyen egy autója, amely képes felvenni a harcot. Most végre megkapta, amit akartunk, és remélhetőleg az év végén az ő neve lesz majd a tabella élén.”

„Erről szól ez az egész. Jó lenne vezetni a pontversenyt Portugália után, de igazából a lényeg egyébként is 23 futamot követően rajzolódik ki.” Mondhatnánk azt is, hogy igazából 26 futam után, hiszen idén már lesz három sprintkvalifikáció is. Jos Verstappen nem feltétlenül örül ennek.

„Az F1 ki akarja próbálni. Személy szerint úgy vélem, hogy ez elvesz valamennyi izgalmat a vasárnapi főfutamból. Nekem nincsen gondom a mostani formátummal: pénteken szabadedzés, szombaton időmérő, majd vasárnap futam. Nekem ez jobban bejön, mert a nézők nem tudják, mi fog történni.”

„Ha már sor került egy sprintfutamra szombaton, akkor többé-kevésbé tudathó, hogy mi lesz vasárnap. Emiatt szerintem kicsivel kevésbé lesz izgalmas a viadal a következő napon” – hangzott Verstappen édesapjának véleménye a Silverstone-ban debütáló új formátumról.

Ő volt Paddy Lowe szerint a legizgalmasabb pilóta, akivel valaha dolgozott


Ocon tesztje a 18 colos Pirellikkel!

megosztás
hozzászólás
A kerékvetők jelentik idén a pálya határait a Portugál Nagydíjon

Előző cikk

A kerékvetők jelentik idén a pálya határait a Portugál Nagydíjon

Következő cikk

A McLaren azt akarja, hogy a csapatok titkos szavazással döntsenek a szabálymódosításokról

A McLaren azt akarja, hogy a csapatok titkos szavazással döntsenek a szabálymódosításokról
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jos Verstappen , Max Verstappen
Csapatok Red Bull Racing
Szerző Egri Dávid