A szurkolók megérdemlik, hogy Alonsót az Indy 500-on lássák

Az Arrow-McLaren társtulajdonosa, Sam Schmidt szerint a szurkolók miatt is fontos, hogy helyet találjanak egy olyan kaliberű versenyzőnek a rajtrácson, mint Fernando Alonso.

Fernando Alonso, Andretti Motorsport

Fernando Alonso, Andretti Motorsport

Andretti Autosport

A hírek szerint a Honda állt útjába annak, hogy Fernando Alonso idén az Andretti csapat színeiben versenyezzen az Indy 500-on, pedig a csapatnak már komoly múltja van a versenyzővel. A spanyol 2017-ben az ötödik helyre kvalifikálta magát a versenyen, amelyen 27 körön át vezetett is, ameddig a Honda motorja fel nem adta a küzdelmet 21 körrel a vége előtt.

Ugyanakkor Alonsónak a McLaren forma-1-es csapatában eltöltött évei során amúgy is rossz viszonya alakult ki a japán motorgyártóval, és emiatt tavaly már a Chevrolet által hajtott McLarenben próbálkozott a tengerentúli viadalon.

Alonso számára azért is fontos az Indy 500, mert már csak ez a verseny hiányzik neki ahhoz, hogy megszerezze a Tripla Koronát, amely a motorsportok három legendás versenyének, a forma-1-es Monacói Nagydíj, a Le Mans-i 24 órás viadal, illetve az Indy 500, a megnyeréséből áll, és korábban csak Graham Hill tudta teljesíteni.

A McLaren idén tért vissza az Indy-sorozatba véglegesen azzal, hogy bevásárolta magát a Sam Schmidt és Ric Peterson által alapított Arrow Schmidt Peterson Motorsports-ba. Ezzel együtt a csapat Hondáról Chevrolet-re váltott.

Az év elején viszont Alonso megszakította a kapcsolatot a McLarennel azzal, hogy megszűnt a márka nagykövete lenni, akkor úgy tűnt, hogy az Andretti-szerződés már csak az aláírásra vár. Azonban a Honda közbelépett.

Még több hír:

Schmidt elmondta, hogy a csapatnak nincs szerződése a kétszeres F1-es világbajnokkal, de meg kell minden lehetőséget vizsgálni, mert Alonsüra szüksége van a sorozatnak. "Arra fókuszálunk, hogy a két fiatal versenyzőnket (Patricio O’Ward, Oliver Askew) támogassuk, még nincs döntés a harmadik autóról, de nem számítottunk arra, hogy Alonso szabad lesz" - magyarázta Schmidt.

"Nagyszerű lenne a Chevrolet számára, ha Alonso idén versenyezne, az biztosan azt jelentené, hogy egy Chevrolet-motorral hajtott autóban ülne, de az is elképzelhető, hogy ebből a szezonból kimarad, ha nem kap megfelelő ajánlatot" - mondta Schmidt. Alonso tavaly nagyon leszerepelt Indianapolisban miután a McLarennel még a kvalifikációról sem jutott tovább.

"Az igazság az, hogy Alonso egy hatalmas tehetség, és azt hiszem, hogy az IndyCar szurkolói igazán megérdemlik, hogy lássák Alonsót az Indy 500-on. Mind az IndyCar szurkolója szeretném látni, hogy a fickó, aki 2017-ben remekelt, meg tudja nyerni a versenyt, ha megfelelőek a körülmények" - mondta Schmidt.

Ugyanakkor a tulajdonos azt sem tagadja, hogy az elmúlt évekkel ellentétben, idén nem terveznek három autót indítani. "Idén csak Patóra és Oliverre koncentrálunk, nem megyünk el abba az irányba, nem tárgyalunk egyetlen pilótával sem. Rengeteg a tennivaló egyé területeken, amióta bejelentettük, hogy a McLaren csatlakozik hozzánk tavaly augusztusban" - tette hozzá.


Ezúttal Come Ledogar húzta a rövidebbet, aminek a végén azonnal búcsúzott a legendás futam küzdelmeitől. Az Aston Martin keményen vágódott neki a falnak, és onnan már nem volt visszaút.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lesz, ami az utolsó pillanatban készül csak el Zandvoortban
Következő cikk Az elmúlt több mint 20 évben ezek az F1-es futamok maradtak el

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország