A szombati időmérő rendesen tökön rúgta Hamiltont: nem mehet így tovább

A szombati időmérő rendesen tökön rúgta Hamiltont: nem mehet így tovább

Lewis Hamilton tudja, hogy elfogadhatatlan az, ahogy mostanában az időmérőkön teljesít, és tisztában van azzal, hogy fejlődnie kell ezen a téren, rátalálni a régi formára. A Mercedes AMG versenyzője szeretett volna éles helyzetben megküzdeni...

Hamilton másodszorra nyerte meg a hazai futamát, ráadásul ugyanazon a napon, mint 2008-ban. Akkor bajnok lett az év végén. Tegnap meglehetősen szűkszavú volt, belátta, hogy ő szúrta el. "Ahogy a dobogón is mondtam, ma bebizonyítottam, hogy sohasem adom fel"- kezdte Hamilton a Sky Sportsnak.

"A negatívot mindig pozitívba viszem át, és ebben a családom is segített tegnap este. Ez igaz a rajongókra is, mert tudtam, hogy ma remek emberek lesznek itt, amikor kijövök"- mondta a brit bajnok.

Szerencséje volt, mert Rosberg váltóhiba miatt kiesett, de elmondása szerint nem így akarta megszerezni a győzelmet.

"Bántott, hogy nem volt kerék-kerék elleni csata"- ismerte el. "Kemény gumin voltam, míg ő a közepes keveréken, és még így is folyamatosan felzárkóztam. Tudtam, hogy a verseny végén harcolni tudok majd a közepes keverékkel, amit felteszünk addigra, és nagyon izgatott voltam miatta. De ezen a hétvégén nem így lett. A következő futamon erősen fog visszatérni, és tényleg remélem, folytathatjuk a harcot. Semmi rosszat sem akarok a csapattársamnak. Azt akarom, hogy a legjobb formában legyen, és ez rám is áll, így tényleg láthatjuk a kettőnk közötti különbséget."

Az időmérőn rossz döntést hozott, míg Ausztriában megpördült a Q3-ban, ezzel elesett a lehetőségtől. A 2008-as bajnok mindig is remekelt a szombati edzéseken, így elfogadhatatlan, hogy mostanában ront.

"Tennem kell pár lépést hátra, és ki kell elemezni. Az időmérő mindig is az erős pontomnak számított, és az elmúlt három versenyen meglehetősen sokkolt. Beszélnem kell magammal, váltani pár szót, helyrehozni a következő futamra, és talán változtatni a hozzáálláson - de tenni fogok valamit."

//

Post by www.f1-live.hu.

Lauda szerint a tegnapi események csak jót tettek neki, mert még jobban ki volt éhezve a sikerre.

"Úgy érzem... Négy győzelmünk volt eddig, most öt van, és szerintem ugyanannyira ki vagyok éhezve, mint más években... A tegnap tényleg egy igazi tökön rúgás volt. Nem lehetnek olyan helyzetek, mint a tegnapi"- ismerte el önkritikusan. "Az elmúlt két versenyen könnyedén megvolt a tempóm ahhoz, hogy a pole-ban legyek, és nem hoztam össze. Sokkal hátrébb végeztem, megnehezítettem a dolgot magamnak, de a jövőben megpróbálom kiküszöbölni ezt."

Hamilton kétfajta trófeát is kapott a futam után, de a szponzoré nem annyira jött be neki. A másik, a tradicionális formát viselő arany sokkal inkább.

"Nos, igen! Ez sokkal szebb. Úgy értem, miközben felnősz és nézed a Forma-1-et, ilyeneket látsz. Igazi trófeákat, tudod. És azok, amik manapság vannak... Miközben igazi megtiszteltetés a dobogó csúcsán állni, az enyém darabjaira esik! Leesett az alja. Műanyag, kerülhetett vagy 10 fontba!  Annyira rossz"- mondta. "Talán elég, ha csak a plakettet kapom  meg, aminek a legdrágábbnak kell lennie benne. Anno tényleg igazi serlegeket csináltak. Ez a különleges abban, hogy fent állsz a dobogón és nyersz. Ezek a trófeák számomra - nem tudom, a többiek hogy vannak vele -, szóval ezeket tudod mutogatni, mint az életed során elért eredményeket. Remélem, a következőkön jobbakat kapunk."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING